A megpróbáltatás: 3.rész

Az éjjel nem aludtam valami jól. Folyton Mia-ra meg a holnapra gondoltam. Közeleg a nap, ami vagy a végzeted, vagy túléled, és folytathatod életed.

Kitápászkodtam az ágyból és felöltöztem. Elindultam le a lépcsőn, hiszen mindjárt szól a harang, a reggeli ideje. Gyorsan előtte elmentem a fürdőszobába és megmostam az arcom, hideg, frissítő vízzel. Kijöttem a fürdőből és Harry-vel találtam szembe magam, ahogy jött felém, de elment mellettem. Olyan furcsa srác, de megértem az érzéseit.

Megszólalt a harang és le is ültem az asztalhoz. A többiek egyenként utánam érkeztek. Mindenki letörtnek látszott, elhiszem miért. Én sem voltam boldog. Rákényszerítenek minket, hogy bemenjünk egy borzalmas helyre, ahonnan vagy kijutsz vagy meghalsz. Lehet, hogy annak aki kitalálta ez jó, de ha őt is beküldenék már máshogy állna a szája! Tudtommal minden évben újítják, frissítik a labirintust. Új rémisztő elemeket tesznek be, más élelmet és más fegyvereket. Nekem egy kijutott mesélte, hogy ő egy olyan fegyvert talált, amivel nem lehetett harcolni, de mégis túlélte. Ő rengeteget edzett, készült, úgyhogy fegyver nélkül is kijutott. Szóval bármi is lesz ott, biztos, hogy elérik, hogy még a legerősebb is féljen.

A szendvicseket megettük, és mindenki elment. Ma még eddig senki se beszélt senkivel és szerintem ez nem fog változni. Mia-val se beszéltem a tegnapi beszélgetés óta, ezért gondoltam beszélek vele. Bekopogtam az ajtaján. 

- Ki az? - kérdezte hangosan.

- Én vagyok az Stella. - válaszoltam.

- Jó, máris nyitom.

Kinyitotta az ajtót és beengedett a szobájába. Ugyanolyan volt a szobája mint az enyém. Leültünk az ágyra és elkezdtünk beszélgetni.

- Figyelj, holnap fogják kisorsolni az első "játékost". Elszeretnék köszönni tőled. Ha netalán engem választanak ki és meghalok, akkor ne úgy haljak meg, hogy nem köszöntem el. - mondtam.

- Ugyanez a helyzet velem is. Ha én leszek az első és nem köszöntem volna el tőled... - könnyesedett a szeme.

- Erősnek kell lennünk! Nem játszadozhatnak velünk!

- Tudom, de te túlélheted, de én nem hiszem... - elkezdett zokogni.

Megöleltem. Amennyi stressz felhalmozódott benne, sírással akarta kiengedni. Pár percig így maradtunk.

- Ez az utolsó napunk, töltsük együtt! - adtam az ötletet.

- Igazad van, rendben! Sokkal jobb egy igaz baráttal lenni, mint magányban a könnyeiddel!

Elkezdtünk beszélgetni más témákról is, nevetgéltünk sokat mint régen. Kimentünk a levegőre és sétáltunk. Néztük a virágokat ami az udvaron nőtt és szedtünk is párat. Eljött az ebéd ideje és egymás mellett ülve ettünk. Igaz csak mi ketten beszélgettünk egész időn át de ahogy láttam ezt a többieket nem zavarta. Néha Adam is közbeszólt, mondott egy-két viccet is. Gyorsan telt az idő, de legalább együtt voltunk és nem külön, egyedül. Még utoljára elmentem edzeni, de persze Mia-t is húztam magammal. Megmutattam a könnyebb fegyverek használatát és nagyjából meg is tanulta. Azért láttam a szemében az izgulást és a szomorúságot, de próbáltam legalább egy kis időre elhessegetni. 

Közeledett az este, kezdett sötétülni és tudtuk hamar itt lesz a holnap, a megpróbáltatás. Elérkezett az éjszaka, az alvás ideje. Mindenki elment a szobájába, de még gyorsan Mia-tól elköszöntem. Nem tudom, hogy fog alakulni a holnap, lehet nem látjuk már többet egymást. Megöleltem és jó éjszakát kívántunk egymásnak. Ledőltem az ágyra és próbáltam elaludni, persze nehézkesen. Csak a holnapra tudtam gondolni...Végül nagy nehezen elaludtam. 

Reggel hangos harangszóra ébredtem. Kopogtattak az ajtón. Gyorsan kiugrottam az ágyból és kinyitottam az ajtót. Miss Valery állt az ajtóban. 

- Jó reggelt, Stella kisasszony! 10 perce van az felöltözésre, utána menjen reggelizni és jöjjön az előcsarnokba! - utasított. 

- Rendben. - válaszoltam.

Gyorsan felöltöztem, felkötöttem középhosszú barna hajam és már rohantam is le a lépcsőn. A többiek már lenn voltak. Megreggeliztünk és az előcsarnokba mentünk. Miss Valery és még két ember álltak ott és vártak minket.

- Kövessetek! - mondta Miss Valery.

Egy lifttel lefelé indultunk. Az épület alá megyünk? Lifteztünk egy darabig, végül megálltunk. Kinyitódtak az ajtók. Egy komor szürke teremben találtuk magunkat. Egy ajtót se láttunk...

- Mint tudjátok, elérkezett a nap, ki kell sorsoljuk az első "játékost"! A kezemben 5 darab fadarab van és persze nem egyforma hosszúak. Hagyományos módon aki a legrövidebbet húzza, ő lesz az első. Mindenki érti? 

- Igen! - válaszoltuk rá egyszerre.

Mindenki húzott egyet. Az enyém elég hosszúnak tűnt. A legrövidebb, pedig Mia-é volt. Szomorú tekintettel nézett rám, ugyanígy én is rá. 

- Az első "játékos" Mia Smith! Kérem fáradjon ahhoz a falhoz! - mondta Miss Valery és mutatott az egyik falrészhez.

Gyorsan még egyszer utoljára megöleltük egymást és elváltunk. Mia elment a kijelölt falrészhez és hirtelen az a falrész felemelkedett. Egy ajtó, nem is egy járat keletkezett. Ködöt láttam,valószínű ez a labirintus bejárata. Mia vett egy nagy lélegzetet, még utoljára rám nézett és a hölgy utasítására belépett az ajtón. A fal leereszkedett és a "játék" kezdetét vette.