A megpróbáltatás: 12.rész

Ahogy mentem előrébb a levegő tisztább lett, így a köhögésem is megszűnt. Az út balra kanyarodott és piros fényt láttam kiszűrődni onnan. Befordultam balra és a szemem elé tárult egy újabb akadály. Kis piros csíkok keresztezték utamat. Ezek a piros fények, amit lézerhez tudnék hasonlítani, a falon rögzített apró piros pöttyökből jöttek ki. Mind a két falon ugyanannyi apró kis piros pötty volt. Ezen az akadályon csak egyféle módon juthatok át. Kúsznom, másznom kell. Szerintem hasonló ez mint a filmekben, ha hozzáérsz egy lézer csíkhoz, akkor baj lehet. Az első lézercsíkot átléptem és már rögtön hajolnom kellett lefelé, mert már fölöttem is volt egy. Lassan, óvatosan mozogtam, de beljebb már egyre sűrűsödtek. Hiába próbáltam óvatosan mozogni, de már annyira sűrűn voltak, hogy nem tudtam, úgy átjutni, hogy ne érjek egyhez se. A jobb karom véletlenül hozzáért egy lézercsíkhoz, de nem fájt meg semmi, de hirtelen a nyakamba ömlött egy csomó egér. A fejemen ki tudja mennyi mászkálhatott hirtelen, de elkezdtem lesöpörni, de akkor kapcsoltam, hogy már pár lézerhez hozzáértem. Idegességembe felálltam és átszaladtam az egész lézer tengeren. Nem érdekelt mennyi minden fog rám hullani, gyorsan átfutottam. Megálltam amikor a végéhez értem és hátrafordultam. Mögöttem mindenféle bogár mászkált, gondoltam ez mind rám esett volna, ha ott maradok. Egy csomó döglött halat is láttam, de inkább már nem is bámészkodtam tovább. Mentem tovább kereszteződésekhez is értem és mindig egyenesen mentem. Sétáltam és sétáltam, nem történt semmi. Kicsit megálltam, nekidőltem a falnak és inni akartam volna, már elő is vettem az üveget, amikor hirtelen kinyílt egy titkos lejárat előttem a földön. A vizet visszaraktam a tatyókámba és elindultam a járat felé. Egy körlépcső vezetett le, a rejtett helyre. Gondoltam lemegyek, és így is tettem. A falakon ismét gyertyák világítottak, egy egész csoda volt előttem.Polcokon sok vizet és sok-sok ételt láttam. Ez egy éléskamra. Nagyon megőrültem, egyből oda is mentem az egyik polchoz és gyorsan levettem annyi konzervet amennyi a fele tatyókámat megtöltötte. Vettem le kenyeret, és pár palack vizet a polcról és raktam is be a táskámba. Kerestem valami kötszert és kötözőanyagokat, hátha van itt. Nagy kő esett le a szívemről, amikor megtaláltam kicsit hátrébb egy polcon. Nagyon nyújtózkodnom kellett, hogy elérjem őket, mivel magasabban voltak, de szerencsére elértem. Meghallottam egy pittyegő hangot és ezt a hangot követte egy ugyanilyen másik is. Gyorsan szaladtam a kijárathoz és mentem fel a lépcsőn. Hirtelen a lépcsőfokok amiket elhagytam eltűntek. Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam föl a maradék lépcsőfokokon. Ahogy felértem, már el is tűnt a lejárat. Vajon visszatudok még oda jutni?- gondolkodtam.A falon ezt láttam meg 00:00 és piros fénnyel világított. Egyből belémnyílalt a gondolat, hogy csak meghatározott időt lehettem lent. Sajnos nem figyeltem, mennyi időt lehettem lent, így nem tudom mennyi időt számolhatott vissza. Közelebbről is megvizsgáltam és egy kapcsoló nyitotta ki a lejáratot. Nem lehetett sehogyan észrevenni, úgy beleolvadt a környezetbe, a falba. A 00:00 felirat a kapcsoló mellett volt. Még pár másodpercet világított és utána eltűnt. Kivettem a kötszert és egy kötözőanyagot a tatyómból és kicseréltem a kötést. Kicsit leültem, elővettem egy vizes palackot és ittam belőle pár kortyot. Mindenképp úgy kell tovább menjek, hogy ide visszatudjak még jutni, mert reménykedem, hogy újra ki lehet majd nyitni a lejáratot.

A megpróbáltatás: 11.rész

Körülbelül egy órát ülhettem a földön a gyertyák társaságában és már azért száradtam valamennyit. A gyertyákat visszatettem a falra és úgy gondoltam elindulok, hiszen nem akarok nagyon sokat időzni egy helyen.Vettem egy nagy lélegzetvételt és elindultam tovább. Pár perccel később egy kereszteződéshez értem. Jobbra vagy balra lehetett menni, és mind a két útból köd szállt ki. Elindultam jobbra. Kis idő múlva  a köd felszállt. Egy szakadékhoz, vagy mihez értem, amiben víz volt és láttam, hogy valami lények, valószínűleg halak úszkálnak benne. A szakadék felett körgyűrűk voltak. Kikövetkeztettem, hogy nekem a kezeim segítségével kell átjussak. A karomon a seb még mindig fájt, de muszáj volt haladnom. Megkapaszkodtam az előttem levő körgyűrűbe és elengedtem a talajt. Reménykedtem a legjobbakban. A bal kezemmel megkapaszkodtam a következő körgyűrűbe és utána a jobbal is. Így mentem szépen, lassan végig. Alattam a vízben folyamatosan úszkáltak azok a valamik, féltem, hogy leesem. Egy rossz mozdulat és vége, ha leesek nem tudok kijutni onnan, és ha azok a valamik ragadozók akkor megesznek...Már nagyon izzadt a kezem, féltem, hogy lecsúszok. Már az utolsó körgyűrűnél tartottam és már láttam a talajt előttem. A lábaimat ráhelyeztem a talajra és utána elengedtem a körgyűrűt is. Nagyon megkönnyebbültem, hogy nem estem le. Az utam kacskaringósra váltott, és valami dübörgést halottam. Megremegett a föld. Földrengés?-tettem fel a kérdést magamban. Hirtelen mögöttem a fal omlani kezdett. Gyorsan futottam előre, ahogy csak bírtam. Ebben a pár percben, nem foglalkoztam a sebeim fájdalmával csak futottam előre. Néhányszor annyira megremegett a föld, hogy elestem, de nem sérültem meg. Nagy zajra lettem figyelmes, megálltam és hátrafordultam. Mögöttem pár méterre beomlott a fal. Nincs visszaút, ezen az útvonalon biztos nem. A levegőben sok volt a por, így elkezdtem köhögni. Gyorsabb léptekkel mentem előre, hogy elérjem a tisztább levegőt. Még mennyi megpróbáltatás várhat? Már annyiszor majdnem elérték, hogy meghaljak, de ezt nem engedem. Most is azok a kövek, a fal is rámdőlhetett volna. A kőrgyűrűknél is meghalhattam volna, vagy a jégpályánál. És a legfontosabb kérdés, mikor lesz vége ennek a labirintusnak? Nem tudom hány napja lehetek már itt. És mi van ha kijutok? Nem lesz már a régi az életem...és Mia elvileg meghalt, de én ebbe nem hiszek. Nem fogok úgy tenni, mintha mi se lett volna, nem játszadozhatnak velünk, kiderítem miért kell ez a labirintus. Mert ezt az orrunkra nem kötötték, csak egy nap bejelentették, hogy meg lett építve ez a labirintus és embereket fognak kiválasztani, hogy bemenjenek és jussanak ki, vagy haljanak meg...

A megpróbáltatás: 10.rész

Lassan lépkedtem előre és a hőmérséklet kezdett lecsökkenni. Nagyon hűvös lett és láttam mintha a talaj jegesedne alattam. Nagyot ámultam, amikor megláttam az előttem lévő "jégpályát". Elgondolkodtam rajtam hogy vajon, hogy jutok át ezen? Vizsgáltam a falat, hátha találok dudorokat, amik segíthetnek nekem. Szerencsére volt pár dudorodás a jobb oldali falon. Megvizsgáltam a jeget is mennyire vékony. Rossz hírt kellett közölnöm magammal, mivel nem volt nagyon vastag. Óvatosan ráléptem a bal lábammal a jégre és megkapaszkodtam az egyik dudorodásba. A jég még nem repedt be, ezek szerint elbír. A másik lábammal is ráléptem a jégre és próbáltam folyamatosan lépkedni. Nagyon fáztam, de minél hamarabb el kell jussak a jégpálya végére. Az egyik dudorodás messzebb volt, vagyis nem értem el. Elengedtem azt a dudort amit éppen fogtam és megpróbáltam előre lépni a messzebb lévő dudorodáshoz, de nem sok sikerrel valósítottam meg ezt. A bal lábamon elcsúsztam és a hátamra estem. A jég körülöttem elkezdett repedezni, így amilyen gyorsan csak tudtam felkeltem és lépkedtem tovább. Már eléggé messze értem a repedéstől és a bal oldali falon megpillantottam egy kis zárat, egyből eszembe jutott a kulcs. Lassan, óvatosan oda lépkedtem, de mögöttem a jég elkezdett repedezni és valahol be is repedt. Gyorsan kivettem a zsebemből a kulcsot és próbáltam beletalálni a zárba, mivel nagyon remegett a kezem, a repedezés nemsokára elér engem is. Végre beletaláltam a zárba és kinyitottam egy széfet. Benne étel és egy palack víz volt. Gyorsan belepakoltam a tatyókámba. A repedezés elért engem is, ezért kénytelen voltam futni. De a repedezés gyorsabb volt mint én, berepedt alattam a jég és félig beleestem a jéghideg vízbe. Az előttem megmaradt jégbe kapaszkodtam és felhúztam magam. Lassan a megmaradt jégen négykézláb másztam és elértem egy kanyarodásig. Jég előttem már nem volt, de nagyon fáztam. Lekuporodtam a sarokba gondolván így nem fázok annyira. A végtagjaimat úgy éreztem mintha lefagytak volna. Kis idő után elvánszorogtam tovább az útvonalon, remélve a jégtől messze melegebb lesz és messzebb és ismét leültem a földre. Szerencsém volt, hogy a vízben nem voltak ragadozó halak, különben meghaltam volna. Így is borzalmas a fázás de túl kell élni. Nem tudom mennyi ideje ültem a földön, de a fejem iszonyatosan fájni kezdett. Eszembe jutott az éhségem, ezért elkezdtem enni a szétázott szendvicset. Még mindig jobb mint a semmi. Az étel elfogyasztása után nagy nehezen felálltam és indultam tovább. Reménykedtem benne, hogy találkozok gyertyákkal, amik meleget adnak, de egy ideig nem láttam gyertyákat. Még mindig nagyon fáztam, nem éreztem jól magam. A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy a földön vagyok és szédülök. Mindenem vizes volt, nagyon fáztam. A távolban megláttam valami fényt, elkezdtem odavánszorogni érte. Ahogy egyre közelebb értem, egyre világosabb lett és melegebb is. A falon gyertyák sorakoztak, le is vettem egyet és a kezembe tartottam. Nekidőltem a falnak és éreztem, hogy "kiolvadok", jobban lettem. Még párat levettem a falról, körém tettem őket és leültem a földre, gondoltam, így talán elkezdek száradni. Órák kérdése. Kibontottam a hajam, hogy könnyebben száradjon. Igaz a gyertyák sok meleget nem adnak, de sokkal jobb mint a semmi. Elelmélkedtem azon, hogy vajon mennyi van még hátra? Mennyi próbát kell még kiálljak? Elgondolkodtam azon is vajon, a szörnnyel kell majd harcolnom? Ki tudja hol van most, sok út vezet egy helyre, mivel ez egy labirintus. Bármikor rámtörhet, elvileg. De azt már tudom, hogy nem tud kötelet mászni és nekem ez nagy segítséget jelent. Idáig a fegyvert csak egyszer használtam, akkor amikor az indákat kellett vagdosni, de úgy érzem nekem még nagy segítségemre lesz a kard a szörnnyel szemben...

A megpróbáltatás: 9.rész

Nagy léptekkel kezdtem visszafelé futni és a fegyveremet markoltam erősen közben. A sebeim nagyon fájtak, de muszáj volt megmenekülnöm. Halottam, hogy utánam fut, de nem fordultam meg. Egyenesen vissza a kötelekhez vettem az irányt, tovább már úgy se bírtam volna futni. Felmásztam az egyik kötélen, minél magasabbra. A szörny nem mászott utánam, de nem volt buta. Megállt és várt, várta, hogy mikor mászok le. Mivel szinte homály volt, nem nagyon láttam, hogy néz ki, de annál inkább hallottam. Egy nagy termetű légy lehet és mély hangja van. Többet nem tudtam megállapítani. Már a kezeim is fájni kezdtek a kapaszkodástól, soha nem megy el?- gondoltam. Nem bírtam már sokáig kapaszkodni, ezért arra jutottam, hogy elmenekülök. A szörny a fal mellett állt, oldalt. Talán elmenekülhetnék, egyenesen vissza. Azt pontosan nem láttam, hogy néz-e engem, de kockáztatni kell, így lassan lejöttem a kötélről és elsprinteltem előre. A szörny futott utánam. A homály kezdett feloszlani, így tisztábban láttam, de nem akartam megfordulni. Előttem a fal elkezdett leereszkedni, ezt már kezdtem megszokni. Gyorsan átmentem alatta és szerencsére a szörny nem tudott átjutni, megmenekültem. A falon gyertyák világítottak, megnyugtatott. Leültem a földre, nekidőltem a falnak és lepihentem. Mivel nagyon elfáradtam, elaludtam.Álmomban visszatértem, anyuhoz és a barátaimhoz. Reggel, mint minden nap elindultam a suliba és legjobb barátom Mia ott várt az iskola kapujában. Egy öleléssel üdvözölt és mindig együtt léptünk be az iskolába, és az osztályterembe. Imádtam mindig az osztály közösségben lenni. Mindenkivel jóba voltam és egy hullámhosszon voltam. Közösen nevettünk és beszélgettünk, sohasem volt olyan, hogy külön-külön kupacokba gyűltünk mint más osztályokban. Amikor vége volt a tanításnak elindultunk ebédelni a menzára és Mia-val együtt mentünk haza, mivel közel laktunk egymáshoz. Anyunak délutánonként segítettem sütni, finom sütiket,amiket másnap vittem az osztálynak,aminek nagyon örültek. De persze sokat edzettem a suliban, nem volt kötelező mindenkinek menni, de én és még az osztály-kivéve Mia-t-mindig mentünk. Álmomban egy teljesen hétköznapi napba cseppentem és nagyon jó volt egy napot visszaálmodni, még abban a tudatban is, hogy érzem nem lesz minden a régi,még ha esetleg visszatérek is. Dörömbölésre keltem fel. A szörny ütötte a falat ami leereszkedett, persze nem sok sikerrel tudta áttörni. Felkeltem a földről, közben megvizsgáltam a sebeimet. Kicseréltem a kötést és szerencsémre már azért jobban néztek ki, de azért még mindig rondák voltak. Még ugyanúgy fájtak mint előző nap. Kezembe vettem a kardot és elindultam tovább. Kezdtem éhes lenni és semmi ennivalóm nincs, egyedül még az az egy palack vizem van meg és félig van még vízzel. Belekortyoltam egyet és visszatettem a kis tasakba. Egy nagy fal elzárta az utamat. Körülnéztem, de semmi más utat nem találtam. A falon voltak kidudorodások, gondoltam akkor másznom kell. A legalsó dudorodásra rátettem a lábam és a kezemmel is megfogtam egy dudorodást fentebb. Fentebb-fentebb másztam sikeresen, de a sebeim iszonyatosan fájtak. Közben észrevettem, hogy apró vörös hangyák másznak fel a falra. Egy pár rám is mászott, de gyorsan lesöpörtem magamról. Ezek a kishangyák ha rád másznak csípnek és az nagyon kellemetlen. Végül felértem a fal tetejére, átmásztam a fal felett és a túloldalon lévő kötél segítségével lejöttem. A hasam már nagyon korgott és a fejem is elkezdett fájni, de nem tudtam mit tenni, nincs ennivaló. A falnál észrevettem egy kulcsot, ami fel volt oda akasztva. Levettem és megvizsgáltam. Egy ezüstös kulcs volt, de hogy mit nyit, az jó kérdés. Remélem ez a kulcs egy olyan ládát vagy bármi olyan nyit, amiben étel van. Már nagyon éhes vagyok és ha hosszabb időn át nem eszek akkor nagy baj lesz...