~Stella szemszöge
Már teljesen sötét lett. A szörny loholt utánam, én meg teljes erőmből futottam előre. Nem láttam semmit, de muszáj futnom. A sebeim elkezdtek fájni, a kötések, átvéreztek. Gyorsan felvettem egy nehéz követ a földről és a szörny lábához dobtam. Felszisszent, biztos fájt neki, de nem adta fel. Már kicsit lehagytam, de nem álltam meg. Mivel nem láttam, előttem csak sötétség volt beleütköztem egy falba. Zsákutca, gyönyörű. Felvettem még egy nehéz követ a földről és vártam, hogy utolérjen. Megállt előttem, kis távolság volt köztünk, a szeme vörösen izzott. Nagy lendülettel neki dobtam a követ, a mellkasát céloztam. Ismét felszisszent, de annyira nem fájt neki. Feldühítettem. Elővettem a kardom és vártam, hogy támadjon. Nem is kellett neki sok idő, felém rohant. Nagy lendülettel jött, így inkább úgy döntöttem kikerülöm. Sikerült is, és a falba rohant. A falba egy nagy lyuka vésett. Van további út! Visszafele kezdtem el futni, a lyuk menedéket biztosíthat. Ismét loholt utánam. Megérkeztem a lyukhoz és bemásztam, a szörny megérkezett a terembe és megállt. Nem tudta hol vagyok. Körbenézett, keresett engem, de nem látott meg. Körbejárta a helységet és továbbállt. Nem ment vissza oda, ahol betörte a falat, hanem egy másik úton távozott. Kimásztam a kis lyukból és megbizonyosodtam róla, hogy nem-e jön vissza. Én visszamentem betört falhoz. Persze nem volt annyi ereje, hogy kidöntse az egész falat, de nagy lyukat tört belé és az nekem épp elég, ahhoz, hogy átmásszak rajta. Így is tettem. Leültem, a hátamat a falhoz döntöttem és kicseréltem a kötéseket. Nem mostanában fognak meggyógyulni, de már jobban néznék ki, mint akkor. Még mindig fáj, de ki kell bírni. Úgy gondoltam most kicsit nyugtom lehet, így úgy döntöttem eszek. Elővettem egy konzervet és a konzervnyitóval kinyitottam. Babfőzelék, az annyira nem rossz. Elővettem kis kenyeret is. Csíptem egy kis kenyérfalatotokat, mártogatni kezdtem a babfőzelékbe és így ettem tovább. Nem volt rossz íze, megvagyok elégedve. Jóllaktam, ittam kis vizet is. Elfáradtam. A szemeim akaratom ellenére is lehunyódtak.
~Adam szemszöge
Bevezették a reggeli ébresztőt, erre is keltem. Minden nap pontban 7:00-kor ébresztenek minket. Ezután fel kell öltözni és le kell menni reggelizni. Így is tettem. Mindig kikészítik a szekrényre mit vegyünk fel, mindannyian egyforma ruhát kapunk. Ezzel is tudatosítják, hogy mi vagyunk a "játékosok". Most egy szürke pólót kaptunk egy fekete nadrággal meg egy szürkés sportcipővel. Gyorsan felöltöztem és lementem reggelizni. A többiek már lenn voltak, engem vártak. Csak akkor kezdhetünk enni, ha már mindenki lejött és helyet foglalt harangszó után. Jó reggelt-et kívántam mindenkinek és a elkezdtünk enni a szendvicseket. Csend. Egyszer csak Elizabeth törte meg a csendet.
- Figyeljetek, szerintetek Stella túlélni? Már egy ideje ott van, izgulok érte.
- Stella erős lány, szerintem ki fog jutni.- válaszoltam.
- Remélem.
- Arra is kíváncsi lennék ki megy be következőleg. - szállt be a beszélgetésbe Harry.
- Én is. - tette hozzá Elizabeth.
- Igazából még arra is kíváncsi lennék, vajon ha Sella ki jut, akkor visszajön ide a házba vagy haza mehet? - tettem fel a kérdést.
- Ez egy jó kérdés, de nem tudom. - válaszolta Elizabeth.
Megettük a reggelit és mindenki ment amerre akart. Én gondoltam kicsit kimegyek a levegőre. A levegő picit hűvös volt, de nem volt olyan nagy hideg. Volt időm elgondolkozni. Stella már napok óta ott van a labirintusban. Remélem kibírja és túléli. Amennyit megismertem belőle, tudom, hogy erős lány. Szerintem egy jó barátság is kialakulhat köztünk és a többiekkel. Örülnék neki. Stellának nehezebb élete van mint nekem, de teljes mértékben megértem őt. A családom nem vált szét van egy kutyám is, de azért még sincs nagyon jó sorom. Vannak barátaim, de úgy érzem nem igaz barátok. Stellát nem akartam az én életemmel terhelni, ezért nem meséltem el neki mindent. Csak a családomról beszéltem neki. Régebben nagyon sokat szívattak az osztálytársaim. Én nem vagyok erős, nagy fiú. Mindig is is igyekeztem jó jegyeket szerezni, jó tanuló lenni. Azért én is edzettem, készültem, a labirintusra. Mindig is jó gyerek voltam, szüleimnek is igyekeztem megfelelni, és segíteni nekik amiben csak tudtam, és mindig is vágytam egy igaz barátra/barátokra.
Még kicsit sétáltam és úgy gondoltam elmegyek kicsit edzeni. Átöltöztem és mentem is. Harry-t találtam a bokszzsákoknál. Odamentem hozzá.
- Szia Harry!
- Hello!
- Egy kis edzés? - kérdeztem.
- Igen. - válaszolta.
Elkezdtem ütni a mellette lévő bokszzsákot. Kiadtam magamból minden stresszt.
- Látom dühös vagy. - szólalt meg kis idő után.
- Kicsit. Így adom ki a stresszt.
- Én is így szoktam.
Kicsit még ütögettük a bokszzsákot, én elmentem csináltam pár felülést, addig Harry súlyzózott. Kis idő múlva végeztem és odamentem hozzá.
- Mesélj kicsit magadról.
- Oké...- kicsit elgondolkozott. - Hát, sosem voltam nagyszájú, mindig csöndesebb fiú voltam.
- Igen, tényleg kicsit csöndes vagy, de ez nem baj szerintem.
- Mindig is arra edzettem, készültem, hogy ha be kell menjek a labirintusba, visszatudjak jönni. Remélem sikerülni fog, és remélem Stellának is.
- Reméljük...amúgy Stellával úgy láttam nem sokat beszélgettél, sőt szinte semmit.
- Hát igen, lehet beszélgetnem kellett volna vele. Kereste a társaságom, de mindig elmentem. Bűntudatom is van emiatt.
- Nem baj, reméljük lesz még lehetőséged beszélgetned vele.
- Remélem.
- Amúgy, mit gondolsz Elizabeth-ről?
- Kedves, beszédes lánynak tartom.
- Igen, szerintem is az vagyok. - jelent meg kuncogva Eilzabeth.
- Amúgy rólam beszélgetettek?
- Csak megkérdeztem Harry-t mit gondol rólad, ennyi.- válaszoltam.
- Oksi. - mosolyodott el.
Mindenki edzett még egy kicsit és felmentünk a szobánkba. Én egy kalandregényt olvastam és utána kicsit elnyomott az álom.
Hangos harangszóra ébredtem, le kell menjek. Lementem a villanyok égtek, ez azt jelenti, hogy este van. Jól elaludtam. Elizabeth és Harry már az asztalnál ültek, csendben. Helyet foglaltam én is, jó étvágyat kívántunk egymásnak és elkezdtük enni a rizseshúst. Már nagyon éhes voltam!
Elizabeth nagyon magába zárkózódott volt. Ez furcsa.
- Elizabeth, kérlek ideadnád a sót? - kérdezte tőle Harry.
Elizabeth mintha meg se hallotta volna.
- Föld hívja Elizabethet!
- Mivan?!
- Mi a baj? Kértem add oda a sót, de mintha meg sem hallottad volna...
- Jól van. Nesze. - adta oda a sót Elizabeth dühösen.
- Mos meg mi a bajod?! - háborodott fel Harry.
- Semmi. Hagyjál.
- Nem hagylak! Miért vagy ilyen feszült?!
- Miss Valery...
- Igen? Mi van vele?
- Felmentem a 3. emeletre...
- De oda nem szabad menni! - kiáltott rá Harry.
- Csak kíváncsiskodtam, de Miss Valery észrevett és leüvöltött rendesen. Úgy utálom azt a...
- Hidd el én is kíváncsi vagyok mi van ott fönt, de nem megyek oda mert Miss Valery azt mondta tilos oda mennünk!
- Tudom, de...
- Nincs de! Még a végén mindannyiunkra büntetést szab ki emiatt! Vagy még hamarabb beküld a labirintusba!
- De csak egyedül voltam ott! Miért vonna bele titeket is?!
- Mert...
- Meg amúgy is mindannyian bemegyünk a labirintusba, ha akarjuk ha nem! Nincs visszaút!
- Tudom!...
- Ahjj, így is elég ideg vagyok, meg még te is osztod az észt!
- Inkább nyugodj le! Én csak figyelmeztettelek, hogy vigyázz!
- Nyugodjak le?! Te is itt ordítozol!
- Na jó, nem vitatkozok veled többet!
- Jó, ne is tedd!! - Elizabeth felállt és dühöngve elment.
- Elment az étvágyam. Szevassz! - Harry is felállt és így köszönt el tőlem.
Nem tudtam e veszekedésbe beleszólni, nem is akartam. Harry-t sohase láttam ilyennek, amióta együtt "lakunk".
Megettem a vacsorát és gondoltam elmegyek Elizabeth-hez. A szobája az én szobámmal volt szembe, bekopogtam.
- Ki az?
- Adam vagyok. - kinyitotta az ajtót. Leültem az ágyra mellé.
- Kicsit túlreagáltam, igaz?
- Nem hiszem, te is dühös voltál ő is, meg ez az egész stressz így jött ki...holnapra megnyugszotok.
- Lehet igazad van. Kicsit szégyellem magam. Nem kellett volna kíváncsiskodnom, lehet tényleg bajt hozok a fejünkre...Ha Harry nem vágja ezt a fejemhez, nem is jutna eszembe a következménye...
- Most már gondolj erre is! Bármi megtörténhet...
- Igen..., amúgy szerinted mi lehet ott fenn?
- Igazából nem tudom...de nagyon védi Miss Valery...majd egyszer kiderítjük.
- Jó. - elmosolyodott.
- Na, én megyek beszélek Harry-vel is. Jó éjszakát!
- Rendben, jó éjt!
Kimentem az ajtón és Harry szobájához vettem az irányt. Bekopogtam, ki is nyitotta az ajtót.
- Szia, hát te?
- Hello, jöttem kicsit beszélgetni.
- Gyere beljebb. - leültem az ágyra mellé, mint Elizabeth-nél.
- Beszéltél Elizabeth-tel? - kérdezte,
- Igen, nagyon megbánta...
- Szegényt jól leordítottam, csak tudod nagy a stressz...
- Tudom, tudom. Nem baj, holnapra kibékültök.
- Igen, én is erre gondoltam.
Látszott rajta, hogy megbánta, de szomorúnak tűnt...nemcsak emiatt...
- Amúgy, mi a baj? Olyan szomorúnak tűnsz...ámbár hülye kérdés, ez a labirintusos dolog...
- Igen...Amúgy, csak elvagyok keseredve és dühös is vagyok Ha nem lenne ez az egész, akkor rendes életet élhetnénk...- elbicsaklott a hangja, nem tud olyan erős lenni, mint ahogy mutatja magát. Egy könnyt láttam a szeme sarkában.
- Nézd, most meg itt pityergek...szánalmas vagyok...
- Semmi baj...nem vagy szánalmas!
Próbáltam felvidítani, ahogy csak tudtam, de nem sok sikerrel. Úgy döntöttem magára hagyom, aludjon egyet, az jót fog tenni neki. Elköszöntem tőle és a szobámba vettem az irányt. Előkészítettem mindent a fürdésre és bementem a fürdőszobába. Letusoltam, fogat mostam és lefeküdtem az ágyra, de nem tudtam elaludni. Harry keménynek próbálja mutatni magát, de most elérzékenyült. Nem szabad elgyengülnie, most nem! Engem is megvisel ez az egész helyzet, de megoldjuk valahogy. Holnap kitalálok valami programot, hátha az felvidítja és persze Elizabeth is csatlakozhat hozzánk. Érzem egyre közelebb kerülök hozzájuk. Remélem mindannyian és Stellával együtt élve jutunk vissza haza. Remélem ez sikerülni fog...
