A megpróbáltatás: 7.rész

Vettem egy nagy lélegzetvételt, megfogtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. A falon ugyanúgy gyertyák világították be az utat. Beléptem és becsuktam az ajtót, csendben. Észrevettem egy kis asztalt tőlem nem messze, odamentem és ételt é italt fedeztem fel rajta. Nagyon megörültem! Nem tudom hány óra van, de szerintem, sőt biztos, hogy délután van. Leültem az asztal mellé és megettem azt a pár csirkecombot, kenyérrel és megittam a nekem szánt pohár vizet is. Majdnem elaludtam, amikor furcsa zajra lettem figyelmes. Mögöttem motoszkált valami, talán a falban? Nem hiszem. Biztos megint valami borzalom vár rám...- itt nem érdemes aludni, pedig már elfáradtam. Még ültem egy kicsit és indultam is tovább. Csend van, nagy csend. Csak a lépteimet hallom, és szerintem nem csak én hallom egyedül...A sebeim nagyon fájnak, de szerencsére a vérzés enyhült. Nem fognak egy nap alatt elmúlni és gyógyszert sem kaptam és nem is fogok. Itt neked kell túlélni, kijutni, a te életed függ és ők ezt csak nehezíteni tudják. Csak azzal segítenek, hogy ételt és fegyvert kapsz, de csak akkor ha jó helyen keresed. Még nem használtam a kardom, de szerintem nemsokára szükségem lesz rá. Nem tudom hol van az a lény, de érzem, hogy közel. Hallok motoszkálásokat más utakon. Keres engem, van egy célja, meg akar ölni. Ezért van itt. Úgy is harcolnom kell vele, nem fogjuk elkerülni egymást. Lehet majd épp szembe jön majd velem, vagy mögöttem fog közeledni. Vajon mi van most a többiekkel? Beszélgetnek egymással, vagy elkülönültek egymástól? Hogy van Adam? - Az elmúlt időben nagyon kedves volt velem. Együttérző volt, felakart vidítani. Remélem még láthatom, beszélhetek vele meg a többiekkel is. Nagy dörömbölést hallottam a jobbra mellettem lévő falnál, mintha valaki ütné a falat! Lehet, hogy átakarja törni az a...Gyorsan elkezdtem futni előre. Nem akartam megtudni mi van ha áttörik a fal. Futottam, jó sokáig és már nem halottam a dörömbölést. Abbahagyta?- Lehet. Nem fordultam vissza, mentem tovább. Az utam csak balra vezetett, így elindultam balra. Az utamat egy indarengeteg gátolta. Valahogy át kell jussak, így elkezdtem a kardommal vagdosni. Beljebb az indákon pókok is másztak, méghozzá voltak keresztes pókok, tarantulák is. Ahogy vágtam az indákat pár pók rám mászott, attól féltem megcsípnek, főleg így, hogy mozgok is. Ahogy tovább vágtam az indákat még a fejemre is került pók, úgyhogy ki voltam idegileg már nagyon. Nem félek a pókoktól, de utálom őket. Közben söpörtem le magamról őket és elmásztak a földön, de volt olyan szemtelen is aki nem akart leakadni rólam. Mikor lesz ennek az indatengernek vége? Már a kezem is kezdett fáradni ennyi vagdosástól, de végre már csak pár inda maradt hátra. A pókok még mindig másztak rám és az egyik megakart csípni, de gyorsan lesöpörtem magamról és elrugdostam messzire tőlem. Nem akarok állatokat ölni, de néha muszáj a saját érdekemben. Nincs gyógyszerem és pár mérges pókcsípés halálos is lehet!Végre átjutottam ezen az indásrengetegen, nagy erővel. Tovább kell mennem.Az út elkanyarodott most jobbra, így jobbra mentem. A fejem elkezdett fájni, nagyon és már fáradt is voltam. A sebeim nagyon fájtak, néha a szemeim könnybe lábadtak miattuk. A futás így nehezebben megy, nem tudom, hogy fogom bírni, de nem adom fel! Leültem a földre a falnak támasztottam a fejem és pihentem, kifújtam magam. Szükségem van egy kis alvásra, legalább csak pár órát. Folyamatosan veszélyben lehetek, az a lény követ, de pihennem kell. Becsuktam a szemeimet és aludni készültem, de éreztem, ahogy friss vér folyik ki a sebeimből...

A megpróbáltatás: 6.rész

A fegyverrel a kezemben mentem tovább. Semmit zörejt nem hallottam, így megnyugodtam de fura is volt ez a síri csend. Mentem az egyirányú úton amikor friss szellő csapott meg. Kezdett hideg lenni és a szél is kezdett viharossá válni. Fázom. Elkezdtem előre futni, ahogy csak tudtam. Szürkeség van és alig látok. Vajon hány óra lehet és, hogy fogok majd itt aludni? Nem biztonságos, megtalálhat az a lény vagy bármi megtörténhet és nem élem meg a holnapot, de muszáj lesz majd aludnom. A szél lassan csak kis szellőbe vált. Megkönnyebbültem. A utam kacskaringóssá vált, mentem tovább. Legalább láttam valamit mert kis gyertyák világították meg kicsit az utamat. A falon karcolások nyomát fedeztem fel. Megtapintottam a falat és megvizsgáltam a karcolásokat. Olyan mintha köröm hagyta volna ezeket a karcolásokat. Talán egy "játékos" vagy "játékosok" csinálták ezeket a karcolásokat, úgy hogy megtámadták őt/őket. Kígyó hangokat hallottam a falból. Ez nem jó, elkel tűnjek innen! Futottam előre és már egyre több kígyó hangot hallottam, mintha a falban követnének. Biztos húsevő vadállatok lehetnek, akik embereket ölnek. Hirtelen a falból kinyúlt egy kígyó és a felkaromba harapott. Égető fájdalom hasított az említett testrészembe. Elkezdett vérezni is. Szuper! Már gyorsabb sebességgel futottam, de még mindig ott voltak a falba azok a fenevadak és követtek. Mintha ez a kacskaringós út sosem érne véget. Csak futottam és futottam. Futás közben még két kígyó szintén belém harapott. Az egyik a jobb lábamba a másik a balba. Nem tudtam volna kivédeni a harapásokat mert nagyon gyorsan mozogtak. Mind a három harapásnyom vérzett nagyon és semmi gyógyszer, semmim nincs. Végre kiértem a kacskaringós útból és háromirányú kereszteződésbe értem. Csak egy a kérdés, merre? Biztos mind a három út tartogat meglepetéseket. A szokásos gyertyafény szűrődött ki mind a három útból. A velem szembe lévő úton nem láttam semmi félelmeteset. Így elindultam egyenesen. A falakon semmi sincs csak a kis gyertyafények. Ahogy mentem előre észrevettem, hogy zsákutcába jutottam. Hirtelen megint hallottam azt a zajt, amikor leereszkedik egy fal. Gyorsan rohantam visszafele, még fájó lábbal is. A fal gyorsan ereszkedett, pár másodperc és teljesen leereszkedik. Gyorsan átkúsztam alatta, majdnem a lábam levágta. Már csak két út maradt, így elindultam balra. Hirtelen megremegett a föld. Elkezdtem előre futni és éreztem, hogy repedezik alattam a föld. Eszembe jutott Mia, akit elnyelte a föld és meghalt. De még mindig reménykedem, hogy él valahol. Már a falon is repedéseket figyeltem meg. A gyertyák kialudtak, szürkeség, sötétség lepte el az utat. Alig láttam valamit, de futottam előre. Megbotlottam és elestem, a föld kezdett szétnyílni. Hátranéztem és a föld ott hátul már szétnyílt. Gyorsan felkeltem és fénysebességgel futottam tovább. Már alattam is kezdett szétnyílni a föld. Már ugrándoztam, a még megmaradt talajmaradványokon. Alattam már a sötétség volt, egy rossz mozdulat és vége. Végül nem estem el és egy barna ajtót figyeltem meg magam előtt pár méterre. A lábaim már nagyon fájtak, ki kell bírjam az ajtóig. Végül, szerencsémre elértem az ajtóhoz és az előtte lévő talajcsíkon megálltam. Egy ajtó? Nem gondoltam volna, hogy találkozok egy ajtóval. Vajon mi vár rám odabenn? 

A megpróbáltatás: 5.rész

- Mia!!- kiabáltam és ugrottam ki az ágyból. Fénysebességgel nyitottam ki az ajtót, ki akartam rohanni de Miss Valery állt előttem.
- Üdvözlöm kisasszony! Kérem vegye fel ezt a ruhát és ezt a csizmát és  reggelizzen, utánajöjjön le az előcsarnokba! - odaadta a felvenni valót és elment.A ruha sötétszürke színű volt, egybe részes. Harciféle ruha lehet. A csizma fekete volt. Gyorsan felvettem és rohantam le a lépcsőn. Már mindenki lenn volt. Gyorsan megreggeliztünk és elindultunk az előcsarnokba.
- Figyeljetek, Mia meghalt, elnyelte a labirintusban a föld, ezért új "játékost" választunk ki. Gyertek utánam! - mondta Miss Valery érzelem mentes arccal. A könnyeimmel küszködtem. Mia meghalt, ez nem lehet. Én ezt nem hiszem el, én még érzem, hogy él...Meg az az álom is szörnyű volt...Leértünk újra oda a szörnyű helyre és megint húzni kellett egy fadarabot. Az enyém rövid volt, megnéztem a többiekét is és az enyém volt a legrövidebb...
- Stella Hill! Te vagy a 2. "játékos", kérem fáradjon oda a falhoz! - mutatott oda ahova mennem kellett. 
Gyorsan megöleltem Adam-at és Elizabeth-et is, Harry-t is szerettem volna, de nem engedte. Nem sírtam, nem akarok gyenge lenni, már kiskorom óta képeznek erre, nem fogok összeomlani! Odaléptem a falhoz és előttem emelkedett fel. Újra láttam azt a szürke ködöt de most már szemtől szembe. Még utoljára ránéztem a többiekre és elindultam. A fal leereszkedett mögöttem, a megpróbáltatásom elkezdődött. Elindultam lassú léptekkel a szürkeségbe. egyenlőre még egyirányú volt az út, így mentem egyenesen. A falak nagyon nagyok voltak, ijesztően nagyok. Kis fényeket láttam a falon egy idő után, gyertyák voltak azok egymás mellett. Legalább van fény. Még mindig mentem egyenesen de hirtelen hangokat hallottam mellettem. Mi ez? Hörgés? Mintha mellettem a fal túloldalán lenne valaki/valami. Gyorsabb tempóban mentem előrébb. Már a hátam mögül is hallottam, gyorsan hátranéztem de semmit nem láttam. A köd felszállt, jobban láttam az utat. Csönd van, iszonyú csönd, ami ilyen helyzetben hirtelen félelmet jelenthet. Csak a saját lépteimet hallottam. Felnéztem az égre vagy mire, de csak a sötétséget láttam. Hirtelen nagy szél támadt fel, már várható volt hasonló. Kicsit hideg van, de a ruha jó meleg így nem fázom. Nem mertem megfogni a falat, mert odaragadhatok vagy bármi más. Mentem egyenesen. Elérkeztem egy kereszteződésbe. Balra vagy jobbra? A jobb oldali útnál halvány fényt láttam, menjek arra? Megnéztem a bal felét is, ott sötétség volt. Ilyen helyzetben lehet a sötét út a jó, de hát ki tudja. Elindultam a fény fele. A fal nem záródott be mögöttem, így remélhetőleg ha úgy van visszatudok fordulni. Beljebb mentem, megpillantottam tőlem jobbra a falon egy medvefejet. A szeme piros volt és ijesztő. Lehet kitömött volt a fej, vagy ki tudja. Megvizsgáltam közelebbről is, de nem támadott rám vagy ilyesmi. De úgy éreztem mintha figyelne. Elindultam előre és még mindig éreztem, hogy figyel. De hát nem élhet, vagy igen? Ahogy előrébb mentem még több fejet pillantottam meg. Egy szarvasét, egy malacét és egy kecskéjét is. Ugyanúgy a szemük piros volt, és engem néztek. Nem mozdultak, de félelmetesek voltak. Mentem előrébb és megpillantottam egy fekete párduc fejet is előttem. A piros szeme csak úgy fénylett a homályban. Közelebb mentem hozzá, majd hirtelen nagy zajt hallottam. Ahonnan jöttem láttam, ahogy a fal leereszt. Vissza már nem tudok menni, úgy látom zsákutcába estem. Körbenéztem hátha van valahol egy ajtó, vagy valami járat. Még a kis fény is elszállt a gyertyákból, sötét van, ezek a piros szemek egyre ijesztőbbek. Még közelebb mentem a fekete párduc fejhez, kerestem valami kiutat. Tapogatóztam a falon, hátha van valami járat vagy kapcsoló, de egyenlőre semmi. A párduc fej mellett a falon tapogatóztam kicsit balra is és megláttam egy kis vékony nyílást. Átférek rajta? Visszafordítottam gyorsan a tekintetemet mert hallottam valamit. Két piros szempárt láttam, ahogy közeledik felém, vagy csak beképzelem, hogy közeledik felém? Biztos nem egy állatfej, mert azok a falon vannak de ez az út kellős közepén van és érzem nagyon a tekintetét. Érzem, hogy jön közelebb, de lehet, hogy csak képzelődök, de mindenképp be kell menjek azon a kicsi nyíláson. Elindultam, szerencsére átfértem rajta, oldalazva. Nem követett senki, vagyis remélem. Kiléptem a nyílásból és láttam valamit az út közepén egy kis asztalon. Egy fegyver volt az, egy kard a tokjában. Elvettem és elindultam tovább. Mi mindent tartogat még nekem ez a labirintus?

A megpróbáltatás: 4.rész

Mia benn van a labirintusban. Reménykedek a legjobbakban, hogy kijut, túléli. Minket visszakísértek a házba és azt csinálhatunk amit akarunk. Felmentem a szobába és elgondolkoztam. Ha Mia meghal, nem is tudom mitévő leszek. A legjobb barátnőm. Jobban féltem őt mint saját magamat. Amíg nem hallom azt a dörgő hangot, addig nincs vész, addig nem halt meg. A labirintust ismereteim szerint kicsit irányítják. Például a falakat, bármikor bezáródhat mögötted vagy előtted és zsákutcába esel és ott meghalsz. Minden ilyen trükköt kitaláltak a tervezők, úgyhogy garantált az ijedés a rettegés. Beszéltek már nekem egy szörnyről is, persze nem a Minotaurusz szörnyről. Általában a "játékosok" többsége, miatta hal meg. Tőle kell a legjobban megvédeni magad, ebben a fegyverek segítenek. Az a legrosszabb ha, például mögötted van és csak egyenesen lehet menni. Akkor vagy utolér vagy gyorsabban futsz és nem, de persze ilyenkor az irányítók szívest-örömest úgy alakítják a falakat, hogy mindenképp utolérjen és elveszítsd életed. Ismereteim szerint nem sokan látták a szörnyet, csak egy alakot a sötétből ami megtámadja és persze a hangját. Ennyit tudok a szörnyről és ő a labirintusban mindenképp ott van és vadászik rád. Nagyon ideges voltam mert a szobámban járkáltam. Gondoltam lemegyek az edzőterembe, legalább levezeti a feszültségemet. Felöltöztem edzésre való ruhába és elindultam. Beléptem az ajtón, de senki nem volt benn. Kicsit furcsálltam. Odamentem egy bokszzsákhoz és elkezdtem ütni, így akartam kiadni a stressz. Utána elmentem kicsit a fegyverekhez is és lőttem párat a nyíllal. Nem ment a tábla közepébe, de sebaj. Elment már egy csomó idő, és szerencsére nem hallottam azt a dörgő hangot. Egyszer csak kinyílt az ajtó, Adam jött be.

 - Szia Adam! - köszöntem neki.

- Szia Stella! - közeledett hozzám. Leültünk a padra kicsit és beszélgettünk.

- Jól vagy? - kérdezte.

- Fogjuk rá.

- Tudom, hogy aggódsz Mia miatt, tudom, hogy jó barátok vagytok.

- Igen. Félek, hogy nem fog kijutni...

- Mia nem olyan gyenge lány. Higgy benne!

- Rendben, csak izgulok érte.

- Elhiszem, én se szeretném ha meghalna. Néha beszélgettünk és jó fejnek tűnt és kedvesnek. 

- Igen, ahhoz képest, hogy milyen élete van, kedves és életvidám. A szülei nem bántak vele jól... - elmeséltem Adam-nak Mia múltját.

- Szegény lány...- Mindig életvidám volt csak most ebben a pár napba nem...

- Értem és elhiszem miért. 

Még Adam-mel beszéltünk sok mindenről. Az én múltamról és az ő múltjáról is. Elmesélte, hogy neki jó élete volt mindeddig. A szülei nem váltak szét és van egy kiskutyája is. Soha nem akart ide jutni, a labirintusba. De ennek is eljött az ideje. Nagyon szomorú volt ő is ebben a pár napban, mint mindenki. Adam nagyon jó fej srác és nagyon kedves. Edzetünk is egy kicsit együtt és ebédelni se mentünk. Egyszerűen nem volt étvágyam és így ő se ment. Együtt töltöttük a délutánt és még meg is tudott nevettetni. Lett egy új barátom! A vacsorát már nem hagytuk ki és mi érkeztünk meg legelőször az asztalhoz. Egymás mellett foglaltunk helyet és már farkas éhesek voltunk. Meg se kérdezték miért nem voltunk ebédelni, nem is baj. Jól belakmároztunk és elindultam a szobámba. Elmentem a fürdőbe lezuhanyoztam meg minden és aludni készültem. Jó éjszakát kívántam Adam-nek és beléptem a szobaajtómon. Ledőltem az ágyra és megint gondolkodóba estem. Vajon Mia, hogy küszködhet? A szörny megtalálhatta? Talált-e élelmet? Nem esett zsákutcába? - Annyi kérdés van a fejemben. Miért pont Mia? Miért pont neki kell ezt a szörnyűséget megtapasztalnia? Így is az élete romokban hevert, de mindig leplezte fájdalmát. A szülei nem segítenek neki, én voltam neki egyedül. Igaz néha az anyukám is segített neki, de mindig eszembe jut a kérdés- Miért kapott Mia ilyen sorsot? Ha örökbe fogadták volna akkor nem lett volna ilyen élete. De nincs mit tenni. Amennyiben tudtam legjobb barátként már majdnem testvérként, segítettem neki. De most nem vagyok mellette! Saját magát kell megvédje, harcolnia kell. 

Hol vagyok? Szürkeséget látok, hideg van, fázom. Van itt valaki?

- Stella, itt vagyok!! Segíts!! - Mia hangját hallom.

- Mia!! Jövök, de hol vagy?

Elindultam előre, de csak a szürkeséget láttam. Mia sehol. Morgást hallok előttem, mi az? A szörny, lehet a szörny...

- Stella!!! - Mia-t hallom újra, de már tudom, hogy előre kell menjek.

- Sietek!! - kiáltottam vissza.

 A lábam, nem mozdul, nem tudok futni. Nem tudok mozdulni! Mintha a lábamat valami a földhöz ragasztaná, mint valami ragasztó. Hirtelen nagy dördülés hang terjedt ki a nagy szürkeségbe. Mia!!

Kinyitottam a szemem, ez csak egy álom volt,de még mindig hallom azt a dördülést...

A megpróbáltatás: 3.rész

Az éjjel nem aludtam valami jól. Folyton Mia-ra meg a holnapra gondoltam. Közeleg a nap, ami vagy a végzeted, vagy túléled, és folytathatod életed.

Kitápászkodtam az ágyból és felöltöztem. Elindultam le a lépcsőn, hiszen mindjárt szól a harang, a reggeli ideje. Gyorsan előtte elmentem a fürdőszobába és megmostam az arcom, hideg, frissítő vízzel. Kijöttem a fürdőből és Harry-vel találtam szembe magam, ahogy jött felém, de elment mellettem. Olyan furcsa srác, de megértem az érzéseit.

Megszólalt a harang és le is ültem az asztalhoz. A többiek egyenként utánam érkeztek. Mindenki letörtnek látszott, elhiszem miért. Én sem voltam boldog. Rákényszerítenek minket, hogy bemenjünk egy borzalmas helyre, ahonnan vagy kijutsz vagy meghalsz. Lehet, hogy annak aki kitalálta ez jó, de ha őt is beküldenék már máshogy állna a szája! Tudtommal minden évben újítják, frissítik a labirintust. Új rémisztő elemeket tesznek be, más élelmet és más fegyvereket. Nekem egy kijutott mesélte, hogy ő egy olyan fegyvert talált, amivel nem lehetett harcolni, de mégis túlélte. Ő rengeteget edzett, készült, úgyhogy fegyver nélkül is kijutott. Szóval bármi is lesz ott, biztos, hogy elérik, hogy még a legerősebb is féljen.

A szendvicseket megettük, és mindenki elment. Ma még eddig senki se beszélt senkivel és szerintem ez nem fog változni. Mia-val se beszéltem a tegnapi beszélgetés óta, ezért gondoltam beszélek vele. Bekopogtam az ajtaján. 

- Ki az? - kérdezte hangosan.

- Én vagyok az Stella. - válaszoltam.

- Jó, máris nyitom.

Kinyitotta az ajtót és beengedett a szobájába. Ugyanolyan volt a szobája mint az enyém. Leültünk az ágyra és elkezdtünk beszélgetni.

- Figyelj, holnap fogják kisorsolni az első "játékost". Elszeretnék köszönni tőled. Ha netalán engem választanak ki és meghalok, akkor ne úgy haljak meg, hogy nem köszöntem el. - mondtam.

- Ugyanez a helyzet velem is. Ha én leszek az első és nem köszöntem volna el tőled... - könnyesedett a szeme.

- Erősnek kell lennünk! Nem játszadozhatnak velünk!

- Tudom, de te túlélheted, de én nem hiszem... - elkezdett zokogni.

Megöleltem. Amennyi stressz felhalmozódott benne, sírással akarta kiengedni. Pár percig így maradtunk.

- Ez az utolsó napunk, töltsük együtt! - adtam az ötletet.

- Igazad van, rendben! Sokkal jobb egy igaz baráttal lenni, mint magányban a könnyeiddel!

Elkezdtünk beszélgetni más témákról is, nevetgéltünk sokat mint régen. Kimentünk a levegőre és sétáltunk. Néztük a virágokat ami az udvaron nőtt és szedtünk is párat. Eljött az ebéd ideje és egymás mellett ülve ettünk. Igaz csak mi ketten beszélgettünk egész időn át de ahogy láttam ezt a többieket nem zavarta. Néha Adam is közbeszólt, mondott egy-két viccet is. Gyorsan telt az idő, de legalább együtt voltunk és nem külön, egyedül. Még utoljára elmentem edzeni, de persze Mia-t is húztam magammal. Megmutattam a könnyebb fegyverek használatát és nagyjából meg is tanulta. Azért láttam a szemében az izgulást és a szomorúságot, de próbáltam legalább egy kis időre elhessegetni. 

Közeledett az este, kezdett sötétülni és tudtuk hamar itt lesz a holnap, a megpróbáltatás. Elérkezett az éjszaka, az alvás ideje. Mindenki elment a szobájába, de még gyorsan Mia-tól elköszöntem. Nem tudom, hogy fog alakulni a holnap, lehet nem látjuk már többet egymást. Megöleltem és jó éjszakát kívántunk egymásnak. Ledőltem az ágyra és próbáltam elaludni, persze nehézkesen. Csak a holnapra tudtam gondolni...Végül nagy nehezen elaludtam. 

Reggel hangos harangszóra ébredtem. Kopogtattak az ajtón. Gyorsan kiugrottam az ágyból és kinyitottam az ajtót. Miss Valery állt az ajtóban. 

- Jó reggelt, Stella kisasszony! 10 perce van az felöltözésre, utána menjen reggelizni és jöjjön az előcsarnokba! - utasított. 

- Rendben. - válaszoltam.

Gyorsan felöltöztem, felkötöttem középhosszú barna hajam és már rohantam is le a lépcsőn. A többiek már lenn voltak. Megreggeliztünk és az előcsarnokba mentünk. Miss Valery és még két ember álltak ott és vártak minket.

- Kövessetek! - mondta Miss Valery.

Egy lifttel lefelé indultunk. Az épület alá megyünk? Lifteztünk egy darabig, végül megálltunk. Kinyitódtak az ajtók. Egy komor szürke teremben találtuk magunkat. Egy ajtót se láttunk...

- Mint tudjátok, elérkezett a nap, ki kell sorsoljuk az első "játékost"! A kezemben 5 darab fadarab van és persze nem egyforma hosszúak. Hagyományos módon aki a legrövidebbet húzza, ő lesz az első. Mindenki érti? 

- Igen! - válaszoltuk rá egyszerre.

Mindenki húzott egyet. Az enyém elég hosszúnak tűnt. A legrövidebb, pedig Mia-é volt. Szomorú tekintettel nézett rám, ugyanígy én is rá. 

- Az első "játékos" Mia Smith! Kérem fáradjon ahhoz a falhoz! - mondta Miss Valery és mutatott az egyik falrészhez.

Gyorsan még egyszer utoljára megöleltük egymást és elváltunk. Mia elment a kijelölt falrészhez és hirtelen az a falrész felemelkedett. Egy ajtó, nem is egy járat keletkezett. Ködöt láttam,valószínű ez a labirintus bejárata. Mia vett egy nagy lélegzetet, még utoljára rám nézett és a hölgy utasítására belépett az ajtón. A fal leereszkedett és a "játék" kezdetét vette. 

A megpróbáltatás: 2.rész

Leszálltunk a járműről. Egy épület előtt álltunk, ami komor és szürke színű volt.

Beléptünk az ajtón és egy előcsarnok látványa fogadott minket. Nem volt olyan komor, mint az épület kinézete, épp ellenkezőleg. Nem volt kicicomázva se, rendes lakóháznak tűnt, persze sok ember részére. Az előcsarnokban a  falak zöldes árnyalatúak voltak és volt egy nagy szőnyeg a földön. Bútorok is voltak, mint egy rendes lakóházban. Elcsodálkoztam, azt hittem belülről is olyan komor lesz mint kívülről.

-  Én Miss Valery vagyok, ha keresnétek. Itt kaptok szállást, itt tudtok edzeni, meg minden. A reggelit 9:00-kor, az ebédet 12:00-kor, a vacsorát 19:00-kor kapjátok, és együtt esztek. Az étkezési időt harangszó jelzi és aki nem jön enni, később nem fog kapni. A mai nap hátralevő részét és a holnapot fogjátok itt tölteni együtt, mert holnapután ki fogjuk sorsolni ki menjen be először a labirintusba. Az épület udvarán van az edzőterem egy kis épületben. - mondta a hölgy, aki kihúzta a "játékosokat" és elment. 

Mi is elindultunk. Én felmentem Mia-val az emeletre a szobákhoz. Kerestük a nevünket az ajtón, vajon hol, melyik lesz a mi szobánk. Mia megtalálta, a folyosó közepén az ő szobáját. Az ajtóra volt írva a neve és a zárba volt egy kulcs. Az én szobám a ő ajtajával szembe volt. Nagyon örültem ennek! Megfogtam a kulcsot és beléptem a szobába. Volt benn egy ágy, egy kis szekrény, egy éjjeliszekrény és a falon egy tükör. A fal sárga árnyalatú volt és nem komor aminek hittem. Harangszót hallottam, szerintem le kell menjek ebédelni. Letipegtem a lépcsőn és megkerestem az étkezőt. A csarnok mellett volt, balra. A többiek már ott voltak és mindenki elfoglalta a helyét. Leültem Mia mellé és vártuk az ételt. Síri csend. A pincér meghozta a levest, ami brokkoli krémleves volt. Én nem utálom a brokkolit, én mindent megeszek. Síri csendben megettük a levest és vártuk a másodikat. Egyszer csak Adam megszólalt.

- Ti fel vagytok készülve erre a borzalomra ami ránk vár?

- Én fel vagyok, teljes mértékben. Engem már kiskorom óta erre tanítottak, készítettek fel. - válaszoltam.

- Engem is. Itt erősnek kell lenni. - mondta Elizabeth.

- Be kell valljam én félek... - mondta Mia. 

- Én is. - mondta Adam. 

Harry egy szót sem szólt.

- Harry veled mi a helyzet? - kérdezte Adam.

- Engem hagyjatok békén. Foglalkozzatok magatokkal! - válaszolta dühösen.

- De miért? - kérdezte Adam.

- Én nem beszélek veletek, nem akarok összebarátkozni veletek. Úgyhogy hagyjatok! 

Mindenki elhallgatott és megérkezett a második is. Sült húst kaptunk főtt krumplival, salátával és narancslevet. Amikor már mindenki befejezte az evést, a pincér elvitte a tányérokat, megköszöntük az ebédet és mindenki elindult a saját szobája felé, kivéve engem. Én még körbejártam a házat. Jó nagynak látszik, de csak a második emeletre mehetünk fel. Pedig még van pár emelet. Megkerestem a fürdőszobát, amiből több is volt és egy idő után elindultam edzeni, hiszen muszáj. Kimentem az udvarra és megkerestem az edzőtermet. Amikor megtaláltam bementem és körülnéztem. Mindenhol súlyzók, fegyverek, bábuk és kondigépek voltak. Kicsit súlyzóztam, bemelegítettem és elindultam a fegyverekhez. Közben Elizabeth is megérkezett. Ő is a fegyverekhez tartott. Leemeltem egy kardot az állványról és kinéztem magamnak bábukat. Elkezdtem velük "harcolni". Az egyiknek a mellkasába a másiknak a fejébe szúrtam a kardot. "Elharcoltam" velük egy ideig. Elizabeth addig nyíllal lőtt, nagyon ügyes. Háromszor is a közepébe lőtt a táblának. Elmentem a bokszzsákhoz, kicsit ütöttem és elmentek kicsit leülni, pihenni. Megérkeztek a többiek is. Harry egyből a fegyverekhez indult, Adam a súlyzókhoz, Mia meg hozzám sietett. 

- Te nem edzel? - kérdeztem.

- Nem, én még csak látni sem akarom azokat a fegyvereket!

- De így, hogy fogsz harcolni ha kell, hogy fogsz kijutni? - kérdeztem aggódva és kicsit dühösen. 

- Sehogy, én nem vagyok ilyen alkat mint például te. Én nem tudom meddig fogok jutni, ha benn leszek. Valószínűleg meg fogok halni. Ez egyértelmű. Engem nem tanítottak és készítettek fel erre mint téged. 

- De én hiszek benned, és ha tudok segítek...

- Nem tudsz segíteni, én feladtam. Ott lesz a végzetem, ezt te is tudod, ne tagadd! Köszönök így is mindent amit eddig értem tettél, de most nem tudsz mit tenni. Sajnálom... - felkelt mellőlem és elment, szomorúan. 

Nem hiszem el, hogy a legjobb barátom csak úgy feladja. Nem tudok neki, úgy segíteni ha ő nem akarja. 

Már befejeztem az edzést és felmentem a szobámba. A többiek, Mia kivételével még lent voltak az edzőteremben.

Kis pihenés után kipakoltam és el is érkezett a vacsoraidő. Megszólalt a harang, le is mentem. Én voltam az első aki leért. A többiek jöttek utánam. Leültünk a helyünkre, ahol ebédnél is ültünk. Ismét csend. A pincér vacsorára nagy szendvicseket hozott. Jó, guszták voltak! Én voltam az első aki levett egy szendvicset a tálról. A többiek is vettek utánam, de szomorúnak tűntek, elhiszem miért. Nem mertem rákérdezni, hiszen én se várom azt a borzadályt. Nagy csendben mindenki megette a szendvicsét, persze ezalatt néha egymásra néztünk. Megköszöntük a vacsorát és mindenki elindult különböző irányokba. Én elmentem a fürdőbe, ami szép tiszta volt és kék árnyalatú volt minden. Lezuhanyoztam, fogat mostam meg minden. Felmentem a szobámba és lefeküdtem az ágyra. Még egy nap és utána jön a sorsolás és elkezdődik...Félek, hogy Mia meg fog halni, és elvesztem őt. Ő a legjobb barátnőm, ezt nem hagyhatom, de mit tudnék tenni? - semmit. Ha ő oda bemegy akkor vagy kijut vagy nem. Ő már beletörődött, hogy ott fog meghalni. - ez ellen nem tudok sokat tenni. Hiába biztatom vagy bármi, nem hallgat rám. A szülei nem sokat foglalkoztak vele, mert nem volt soha erős lány. Nem segítettek neki, cserben hagyták. Apukája mindig ordítozott vele, ha nem tudott valamit, vagy nem azt csinálta amit az apukája akart. Anyukája se segített neki, pedig kellett volna. Mia szülei nem akarták őt, csak összejött és már nem tudta az anyukája elvetetni őt. Azért nem voltak olyan kegyetlenek, hogy máshoz adják, de még se bántak vele jól. Úgy gondolták, hogy ha majd kiválasztják Mia-t akkor nem fognak aggódni miatta, vagy meghal vagy nem. Úgy gondolom lehet Mia jobban járt volna ha más kedves család örökbe fogadja és nem kellett volna ennyit szenvednie. Mia most már teljesen beburkolódzott magába, elkönyvelte, hogy már nem sokat fog élni. Akárhányszor belegondolok, hogy ha ő meghal és én netalán kijutok, már nem lesz mellettem, nem fogunk olyan jókat nevetni és együtt lenni mint régen. Hiányozni fog, nagyon. 

Ahogy ezen gondolkoztam, egy könnycsepp lecsordult az arcomon, hiszen én se vagyok kőből. 

A megpróbáltatás: 1.rész

Elérkezett a nap. Ma fogják kiválasztani azt az 5 embert, aki bemegy abba a szörnyű labirintusba. Van egy olyan érzésem, hogy én leszek az egyik abból az öt emberből. Nem félek. Már kiskorom óta készülök arra, hogy ha be kell menjek, ki tudjak jutni. A szüleim minden nap tanítottak a fegyverekről, megtanítottak a használatukra. Minden évben meghallgattam azokat az embereket, akik kijutottak a labirintusból. Elmesélték miket éltek át, a legrosszabb idejük volt az ott eltöltött idő. Apukám 2 éve elvált anyától és elköltözött innen messzire. Azóta nem láttam, csak remélni tudom, hogy jobb élete van. Megunta ezt a helyet és jól összeveszett anyával. Itt hagyott minket örökre. Nem tudunk innen mi elköltözni, mert nincs rá pénz, de nem vagyunk szegények. Mai napig nem tudom miért jött létre ez a labirintus, de ki fogom deríteni. Anyával felkészültünk, vettünk egy nagy sóhajtást és kiléptünk az ajtóból. Az idő oly borús és szomorú mint ez a nap. Az iskola udvarára kell menjünk, mert ott választják ki az öt embert. Szerencse, hogy az iskola udvara nagyon nagy, hisz direkt erre a célra lett kialakítva. Nem lakunk messze az iskolától így hamar odaértünk gyalog. Látom a színpadot és a sok szomorú embert, gyereket. Megkerestem az osztályomat és beálltam közéjük és üdvözöltem őket. Szememmel anyut kerestem, az anyukák között állt, mivel nekik oda kell állni. Őket már nem választják ki, mert ők már elég idősek. Hangos harangszó töltötte el az udvari csendet. Kezdődik. Megjelent a hölgy, aki kiválasztja a "játékosokat". 

- Jó napot kívánok Mindenkinek! Mind tudjátok elérkezett a nap, amikor kiválasztunk öt embert, akik bemennek a Sötétség és a Halál Labirintusába. A Kiválasztottak vagy kijutnak vagy meghalnak. Kezdjük is!- mondta a hölgy és belenyúlt a gömbbe amiben a fecnik voltak rajta a nevekkel. Megfogott egy papírfecnit ami a kupac tetején volt, kiemelte a gömbből, maga elé emelte, kinyitotta és már mondta is a benne lévő nevet. 

- Az első Kiválasztott, Harry Wright! Kérem fáradjon a színpadra! 

A fiú arcán semmi érzelem nem látszott. A haja sötétbarna volt a szeme, ha jól láttam világoskék. 

A nő most, beletúrt a gömbbe, forgatta benne kicsit a kezét és kivette a következő papírfecnit. 

- A következő Kiválasztott...Stella Hill! 

 Éreztem, éreztem, hogy én leszek a következő. Számítottam rá. Felmentem a színpadra és Harry mellé álltam. Kerestem anyu szemkontaktusát a tömegben. A szemében félelem és szomorúság látszódott, de nem sírt. Anya egy erős nő és ezért nagyon tisztelem is őt. Ő készített fel erre a haláljátszmára a legjobban.

 A nő már gyorsabban vette ki a gömbből 3. Kiválasztott nevét tartalmazó fecnit.

- A 3. Kiválasztott, Mia Smith.

Mia? Ne! Egy osztályba járunk. Nagyon kedves lány. Sokat edzettünk, és sokat voltunk együtt. Néha együtt tanultunk, nevetgéltünk. Középhosszú sötétesebb barna haja van, ami kicsit göndör és szép zöld szeme van. Remélem túléli, remélem kijut majd a labirintusból!  Feljött a színpadra és mellém állt. Szomorú tekintettel nézett rám. Mindig mondta nekem, őt ha kiválasztják, össze fog törni. Ezt nem engedhetem! Ő a legjobb barátnőm. Gondolkozásom menetét a hölgy erőteljes hangja törte meg.

- A 4. Kiválasztott Adam Calder.  

A haja világos barna volt és a szeme is barna. Nem ismertem, de szomorúnak tűnt.

- Végül az utolsó Kiválasztott, Elizabeth Wish. - folytatta a hölgy.

A lány erősnek tűnt, és határozottnak. Olyan határozottnak mint én. Szőkés barna haja volt és sötéteskék szeme.

 - A Kiválasztottak még gyorsan elköszönhetnek a szüleiktől barátjaiktól. 10 percet kapnak! - fejezte be a hölgy.Gyorsan odarohantam anyához. 

- Kislányom, minden bele, hiszek benned, hogy kijutsz és visszajössz! - mondta anya lelkesítően.

- Köszönöm! Minden bele adok! Köszönöm, hogy felkészítettél és sok mindenre megtanítottál! - köszöntem meg anyának. Átöleltem, adtam egy puszit az arcára. Gyorsan a barátaimhoz is odasiettem. 

- Sziasztok! Nagyon jók voltatok hozzám, és mindent köszönök!

 - Mi hiszünk benned Stella! Sokat edzettél, biztos meg lesz az eredménye!- biztattak a barátaim, az osztályom. 

Megöleltem őket és már mennem is kellett. Felszálltunk egy repülő járműre. Ilyen járművet még életemben nem láttam! Elfoglaltuk a helyünket. Becsatoltak minket, jó erősen. Mellettem nem ülhetett senki, ahogy a többiek mellett sem. Nem voltak ablakok, így nem tudtuk merre megyünk. Direkt van ez így abba biztos vagyok! Telt az idő, már egy órát biztos utazhattunk. Érzem, hogy a jármű lejjebb megy. Elértük a talajt, megérkeztünk. Itt a leszállás ideje...

Bevezetés

Egy Genesea nevű városban minden évben kiválasztanak 5 embert egy iskolából vagy éppen a népségből, hogy bemenjenek egy labirintusba, ahonnan ki kell jussanak. Odabenn az embert folyamatos rettegésben tartják és bármikor a résztvevőre rátámadhat egy szörny vagy elnyelheti a fal vagy bármi más...A Kiválasztottaknak élve ki kell jutniuk, de sok rá az esély, hogy meghalnak. Élelem van a labirintusban, de spórolni kell vele, ugyanúgy fegyvereket is lehet találni, de csak akkor ha jó helyen  keresik. A fegyver az egyik legjobb barátjává válhat a Kiválasztottnak. Egy Kiválasztott egyedül megy be és ha kijutott vagy meghalt utána engedik be a következő "játékost". Ha egy "játékos" meghalt azt egy ágyú durranás jelzi. Ha egy "játékos" kijutott azt egy tűzijáték és dicsőítős zene jelzi. A kijutottak egy ajándék érmet és egy jobb fegyvert kapnak amit majd bevihetnek magukkal a labirintusba, ha újra kiválasztják őket. 

Már 11 éves kortól képzik a gyerekeket erre, hogy ha majd kiválasztják őket, ki tudjanak jutni. Az iskolákban is vannak ilyen képző órák ahol tudnak edzeni a diákok. 

Főszereplőnk egy lány, Stella Hill, akinek meg kell tapasztalnia ezt a szörnyűséget. Be kell majd mennie ebbe a vérfagyasztó labirintusba... Ennek a vérfagyasztó helynek a neve, A Sötétség és a Halál Labirintusa.

(Genesea- ejtsd: Dzsinézia)