A megpróbáltatás: 2.rész

Leszálltunk a járműről. Egy épület előtt álltunk, ami komor és szürke színű volt.

Beléptünk az ajtón és egy előcsarnok látványa fogadott minket. Nem volt olyan komor, mint az épület kinézete, épp ellenkezőleg. Nem volt kicicomázva se, rendes lakóháznak tűnt, persze sok ember részére. Az előcsarnokban a  falak zöldes árnyalatúak voltak és volt egy nagy szőnyeg a földön. Bútorok is voltak, mint egy rendes lakóházban. Elcsodálkoztam, azt hittem belülről is olyan komor lesz mint kívülről.

-  Én Miss Valery vagyok, ha keresnétek. Itt kaptok szállást, itt tudtok edzeni, meg minden. A reggelit 9:00-kor, az ebédet 12:00-kor, a vacsorát 19:00-kor kapjátok, és együtt esztek. Az étkezési időt harangszó jelzi és aki nem jön enni, később nem fog kapni. A mai nap hátralevő részét és a holnapot fogjátok itt tölteni együtt, mert holnapután ki fogjuk sorsolni ki menjen be először a labirintusba. Az épület udvarán van az edzőterem egy kis épületben. - mondta a hölgy, aki kihúzta a "játékosokat" és elment. 

Mi is elindultunk. Én felmentem Mia-val az emeletre a szobákhoz. Kerestük a nevünket az ajtón, vajon hol, melyik lesz a mi szobánk. Mia megtalálta, a folyosó közepén az ő szobáját. Az ajtóra volt írva a neve és a zárba volt egy kulcs. Az én szobám a ő ajtajával szembe volt. Nagyon örültem ennek! Megfogtam a kulcsot és beléptem a szobába. Volt benn egy ágy, egy kis szekrény, egy éjjeliszekrény és a falon egy tükör. A fal sárga árnyalatú volt és nem komor aminek hittem. Harangszót hallottam, szerintem le kell menjek ebédelni. Letipegtem a lépcsőn és megkerestem az étkezőt. A csarnok mellett volt, balra. A többiek már ott voltak és mindenki elfoglalta a helyét. Leültem Mia mellé és vártuk az ételt. Síri csend. A pincér meghozta a levest, ami brokkoli krémleves volt. Én nem utálom a brokkolit, én mindent megeszek. Síri csendben megettük a levest és vártuk a másodikat. Egyszer csak Adam megszólalt.

- Ti fel vagytok készülve erre a borzalomra ami ránk vár?

- Én fel vagyok, teljes mértékben. Engem már kiskorom óta erre tanítottak, készítettek fel. - válaszoltam.

- Engem is. Itt erősnek kell lenni. - mondta Elizabeth.

- Be kell valljam én félek... - mondta Mia. 

- Én is. - mondta Adam. 

Harry egy szót sem szólt.

- Harry veled mi a helyzet? - kérdezte Adam.

- Engem hagyjatok békén. Foglalkozzatok magatokkal! - válaszolta dühösen.

- De miért? - kérdezte Adam.

- Én nem beszélek veletek, nem akarok összebarátkozni veletek. Úgyhogy hagyjatok! 

Mindenki elhallgatott és megérkezett a második is. Sült húst kaptunk főtt krumplival, salátával és narancslevet. Amikor már mindenki befejezte az evést, a pincér elvitte a tányérokat, megköszöntük az ebédet és mindenki elindult a saját szobája felé, kivéve engem. Én még körbejártam a házat. Jó nagynak látszik, de csak a második emeletre mehetünk fel. Pedig még van pár emelet. Megkerestem a fürdőszobát, amiből több is volt és egy idő után elindultam edzeni, hiszen muszáj. Kimentem az udvarra és megkerestem az edzőtermet. Amikor megtaláltam bementem és körülnéztem. Mindenhol súlyzók, fegyverek, bábuk és kondigépek voltak. Kicsit súlyzóztam, bemelegítettem és elindultam a fegyverekhez. Közben Elizabeth is megérkezett. Ő is a fegyverekhez tartott. Leemeltem egy kardot az állványról és kinéztem magamnak bábukat. Elkezdtem velük "harcolni". Az egyiknek a mellkasába a másiknak a fejébe szúrtam a kardot. "Elharcoltam" velük egy ideig. Elizabeth addig nyíllal lőtt, nagyon ügyes. Háromszor is a közepébe lőtt a táblának. Elmentem a bokszzsákhoz, kicsit ütöttem és elmentek kicsit leülni, pihenni. Megérkeztek a többiek is. Harry egyből a fegyverekhez indult, Adam a súlyzókhoz, Mia meg hozzám sietett. 

- Te nem edzel? - kérdeztem.

- Nem, én még csak látni sem akarom azokat a fegyvereket!

- De így, hogy fogsz harcolni ha kell, hogy fogsz kijutni? - kérdeztem aggódva és kicsit dühösen. 

- Sehogy, én nem vagyok ilyen alkat mint például te. Én nem tudom meddig fogok jutni, ha benn leszek. Valószínűleg meg fogok halni. Ez egyértelmű. Engem nem tanítottak és készítettek fel erre mint téged. 

- De én hiszek benned, és ha tudok segítek...

- Nem tudsz segíteni, én feladtam. Ott lesz a végzetem, ezt te is tudod, ne tagadd! Köszönök így is mindent amit eddig értem tettél, de most nem tudsz mit tenni. Sajnálom... - felkelt mellőlem és elment, szomorúan. 

Nem hiszem el, hogy a legjobb barátom csak úgy feladja. Nem tudok neki, úgy segíteni ha ő nem akarja. 

Már befejeztem az edzést és felmentem a szobámba. A többiek, Mia kivételével még lent voltak az edzőteremben.

Kis pihenés után kipakoltam és el is érkezett a vacsoraidő. Megszólalt a harang, le is mentem. Én voltam az első aki leért. A többiek jöttek utánam. Leültünk a helyünkre, ahol ebédnél is ültünk. Ismét csend. A pincér vacsorára nagy szendvicseket hozott. Jó, guszták voltak! Én voltam az első aki levett egy szendvicset a tálról. A többiek is vettek utánam, de szomorúnak tűntek, elhiszem miért. Nem mertem rákérdezni, hiszen én se várom azt a borzadályt. Nagy csendben mindenki megette a szendvicsét, persze ezalatt néha egymásra néztünk. Megköszöntük a vacsorát és mindenki elindult különböző irányokba. Én elmentem a fürdőbe, ami szép tiszta volt és kék árnyalatú volt minden. Lezuhanyoztam, fogat mostam meg minden. Felmentem a szobámba és lefeküdtem az ágyra. Még egy nap és utána jön a sorsolás és elkezdődik...Félek, hogy Mia meg fog halni, és elvesztem őt. Ő a legjobb barátnőm, ezt nem hagyhatom, de mit tudnék tenni? - semmit. Ha ő oda bemegy akkor vagy kijut vagy nem. Ő már beletörődött, hogy ott fog meghalni. - ez ellen nem tudok sokat tenni. Hiába biztatom vagy bármi, nem hallgat rám. A szülei nem sokat foglalkoztak vele, mert nem volt soha erős lány. Nem segítettek neki, cserben hagyták. Apukája mindig ordítozott vele, ha nem tudott valamit, vagy nem azt csinálta amit az apukája akart. Anyukája se segített neki, pedig kellett volna. Mia szülei nem akarták őt, csak összejött és már nem tudta az anyukája elvetetni őt. Azért nem voltak olyan kegyetlenek, hogy máshoz adják, de még se bántak vele jól. Úgy gondolták, hogy ha majd kiválasztják Mia-t akkor nem fognak aggódni miatta, vagy meghal vagy nem. Úgy gondolom lehet Mia jobban járt volna ha más kedves család örökbe fogadja és nem kellett volna ennyit szenvednie. Mia most már teljesen beburkolódzott magába, elkönyvelte, hogy már nem sokat fog élni. Akárhányszor belegondolok, hogy ha ő meghal és én netalán kijutok, már nem lesz mellettem, nem fogunk olyan jókat nevetni és együtt lenni mint régen. Hiányozni fog, nagyon. 

Ahogy ezen gondolkoztam, egy könnycsepp lecsordult az arcomon, hiszen én se vagyok kőből.