Nagy léptekkel kezdtem visszafelé futni és a fegyveremet markoltam erősen közben. A sebeim nagyon fájtak, de muszáj volt megmenekülnöm. Halottam, hogy utánam fut, de nem fordultam meg. Egyenesen vissza a kötelekhez vettem az irányt, tovább már úgy se bírtam volna futni. Felmásztam az egyik kötélen, minél magasabbra. A szörny nem mászott utánam, de nem volt buta. Megállt és várt, várta, hogy mikor mászok le. Mivel szinte homály volt, nem nagyon láttam, hogy néz ki, de annál inkább hallottam. Egy nagy termetű légy lehet és mély hangja van. Többet nem tudtam megállapítani. Már a kezeim is fájni kezdtek a kapaszkodástól, soha nem megy el?- gondoltam. Nem bírtam már sokáig kapaszkodni, ezért arra jutottam, hogy elmenekülök. A szörny a fal mellett állt, oldalt. Talán elmenekülhetnék, egyenesen vissza. Azt pontosan nem láttam, hogy néz-e engem, de kockáztatni kell, így lassan lejöttem a kötélről és elsprinteltem előre. A szörny futott utánam. A homály kezdett feloszlani, így tisztábban láttam, de nem akartam megfordulni. Előttem a fal elkezdett leereszkedni, ezt már kezdtem megszokni. Gyorsan átmentem alatta és szerencsére a szörny nem tudott átjutni, megmenekültem. A falon gyertyák világítottak, megnyugtatott. Leültem a földre, nekidőltem a falnak és lepihentem. Mivel nagyon elfáradtam, elaludtam.Álmomban visszatértem, anyuhoz és a barátaimhoz. Reggel, mint minden nap elindultam a suliba és legjobb barátom Mia ott várt az iskola kapujában. Egy öleléssel üdvözölt és mindig együtt léptünk be az iskolába, és az osztályterembe. Imádtam mindig az osztály közösségben lenni. Mindenkivel jóba voltam és egy hullámhosszon voltam. Közösen nevettünk és beszélgettünk, sohasem volt olyan, hogy külön-külön kupacokba gyűltünk mint más osztályokban. Amikor vége volt a tanításnak elindultunk ebédelni a menzára és Mia-val együtt mentünk haza, mivel közel laktunk egymáshoz. Anyunak délutánonként segítettem sütni, finom sütiket,amiket másnap vittem az osztálynak,aminek nagyon örültek. De persze sokat edzettem a suliban, nem volt kötelező mindenkinek menni, de én és még az osztály-kivéve Mia-t-mindig mentünk. Álmomban egy teljesen hétköznapi napba cseppentem és nagyon jó volt egy napot visszaálmodni, még abban a tudatban is, hogy érzem nem lesz minden a régi,még ha esetleg visszatérek is. Dörömbölésre keltem fel. A szörny ütötte a falat ami leereszkedett, persze nem sok sikerrel tudta áttörni. Felkeltem a földről, közben megvizsgáltam a sebeimet. Kicseréltem a kötést és szerencsémre már azért jobban néztek ki, de azért még mindig rondák voltak. Még ugyanúgy fájtak mint előző nap. Kezembe vettem a kardot és elindultam tovább. Kezdtem éhes lenni és semmi ennivalóm nincs, egyedül még az az egy palack vizem van meg és félig van még vízzel. Belekortyoltam egyet és visszatettem a kis tasakba. Egy nagy fal elzárta az utamat. Körülnéztem, de semmi más utat nem találtam. A falon voltak kidudorodások, gondoltam akkor másznom kell. A legalsó dudorodásra rátettem a lábam és a kezemmel is megfogtam egy dudorodást fentebb. Fentebb-fentebb másztam sikeresen, de a sebeim iszonyatosan fájtak. Közben észrevettem, hogy apró vörös hangyák másznak fel a falra. Egy pár rám is mászott, de gyorsan lesöpörtem magamról. Ezek a kishangyák ha rád másznak csípnek és az nagyon kellemetlen. Végül felértem a fal tetejére, átmásztam a fal felett és a túloldalon lévő kötél segítségével lejöttem. A hasam már nagyon korgott és a fejem is elkezdett fájni, de nem tudtam mit tenni, nincs ennivaló. A falnál észrevettem egy kulcsot, ami fel volt oda akasztva. Levettem és megvizsgáltam. Egy ezüstös kulcs volt, de hogy mit nyit, az jó kérdés. Remélem ez a kulcs egy olyan ládát vagy bármi olyan nyit, amiben étel van. Már nagyon éhes vagyok és ha hosszabb időn át nem eszek akkor nagy baj lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése