Lassan lépkedtem előre és a hőmérséklet kezdett lecsökkenni. Nagyon hűvös lett és láttam mintha a talaj jegesedne alattam. Nagyot ámultam, amikor megláttam az előttem lévő "jégpályát". Elgondolkodtam rajtam hogy vajon, hogy jutok át ezen? Vizsgáltam a falat, hátha találok dudorokat, amik segíthetnek nekem. Szerencsére volt pár dudorodás a jobb oldali falon. Megvizsgáltam a jeget is mennyire vékony. Rossz hírt kellett közölnöm magammal, mivel nem volt nagyon vastag. Óvatosan ráléptem a bal lábammal a jégre és megkapaszkodtam az egyik dudorodásba. A jég még nem repedt be, ezek szerint elbír. A másik lábammal is ráléptem a jégre és próbáltam folyamatosan lépkedni. Nagyon fáztam, de minél hamarabb el kell jussak a jégpálya végére. Az egyik dudorodás messzebb volt, vagyis nem értem el. Elengedtem azt a dudort amit éppen fogtam és megpróbáltam előre lépni a messzebb lévő dudorodáshoz, de nem sok sikerrel valósítottam meg ezt. A bal lábamon elcsúsztam és a hátamra estem. A jég körülöttem elkezdett repedezni, így amilyen gyorsan csak tudtam felkeltem és lépkedtem tovább. Már eléggé messze értem a repedéstől és a bal oldali falon megpillantottam egy kis zárat, egyből eszembe jutott a kulcs. Lassan, óvatosan oda lépkedtem, de mögöttem a jég elkezdett repedezni és valahol be is repedt. Gyorsan kivettem a zsebemből a kulcsot és próbáltam beletalálni a zárba, mivel nagyon remegett a kezem, a repedezés nemsokára elér engem is. Végre beletaláltam a zárba és kinyitottam egy széfet. Benne étel és egy palack víz volt. Gyorsan belepakoltam a tatyókámba. A repedezés elért engem is, ezért kénytelen voltam futni. De a repedezés gyorsabb volt mint én, berepedt alattam a jég és félig beleestem a jéghideg vízbe. Az előttem megmaradt jégbe kapaszkodtam és felhúztam magam. Lassan a megmaradt jégen négykézláb másztam és elértem egy kanyarodásig. Jég előttem már nem volt, de nagyon fáztam. Lekuporodtam a sarokba gondolván így nem fázok annyira. A végtagjaimat úgy éreztem mintha lefagytak volna. Kis idő után elvánszorogtam tovább az útvonalon, remélve a jégtől messze melegebb lesz és messzebb és ismét leültem a földre. Szerencsém volt, hogy a vízben nem voltak ragadozó halak, különben meghaltam volna. Így is borzalmas a fázás de túl kell élni. Nem tudom mennyi ideje ültem a földön, de a fejem iszonyatosan fájni kezdett. Eszembe jutott az éhségem, ezért elkezdtem enni a szétázott szendvicset. Még mindig jobb mint a semmi. Az étel elfogyasztása után nagy nehezen felálltam és indultam tovább. Reménykedtem benne, hogy találkozok gyertyákkal, amik meleget adnak, de egy ideig nem láttam gyertyákat. Még mindig nagyon fáztam, nem éreztem jól magam. A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy a földön vagyok és szédülök. Mindenem vizes volt, nagyon fáztam. A távolban megláttam valami fényt, elkezdtem odavánszorogni érte. Ahogy egyre közelebb értem, egyre világosabb lett és melegebb is. A falon gyertyák sorakoztak, le is vettem egyet és a kezembe tartottam. Nekidőltem a falnak és éreztem, hogy "kiolvadok", jobban lettem. Még párat levettem a falról, körém tettem őket és leültem a földre, gondoltam, így talán elkezdek száradni. Órák kérdése. Kibontottam a hajam, hogy könnyebben száradjon. Igaz a gyertyák sok meleget nem adnak, de sokkal jobb mint a semmi. Elelmélkedtem azon, hogy vajon mennyi van még hátra? Mennyi próbát kell még kiálljak? Elgondolkodtam azon is vajon, a szörnnyel kell majd harcolnom? Ki tudja hol van most, sok út vezet egy helyre, mivel ez egy labirintus. Bármikor rámtörhet, elvileg. De azt már tudom, hogy nem tud kötelet mászni és nekem ez nagy segítséget jelent. Idáig a fegyvert csak egyszer használtam, akkor amikor az indákat kellett vagdosni, de úgy érzem nekem még nagy segítségemre lesz a kard a szörnnyel szemben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése