A megpróbáltatás: 15. rész

Sziasztok! Nagyon, de nagyon sajnálom, hogy nem volt új rész, egyszerűen nem tudom mi történt, nem jött ihlet és sokat kellett tanulnom...de most megújult energiával folytatom tovább a történetet és remélem maradtatok még, akik olvassák a blogot. Nem ígérek napot, hogy mikor jön az új rész, de igyekszem minél hamarabb hozni! Jó olvasást!:) 

~Adam szemszöge

Harry és Elizabet kibékültek reggel. Mondtam Harry-nek kitalálok valami programot, de Elizabeth felvetette az ötletet mi lenne, ha muffint sütnénk délután. Nem volt ellenemre, de nem tudok sütni se főzni. Harry is beleegyezett, de ő se tud sütni, főzni. Miss Valery nagyon nehezen engedte meg, hogy használhassuk a konyhát, de végül csak úgy egyezett bele, ha a konyha épen marad. Elizabeth tud muffint csinálni, így ő csinálta mi meg segítettünk, jó volt ez így. Sokat nevettünk, viccelődtünk és a konyha épen maradt. A csokis muffin megsült és most épp az asztalnál ülünk és esszük a süteményt.

Megízleltem a sütit, nagyszerű lett.

- Ez nagyon jó lett! Jól összehoztuk! - örvendeztem.

- Igen egész jó lett! - egyetértett Harry.

- Igen, tényleg jó lett, de szinte csak én csináltam! - kuncogott Elizabeth.

- És kik adták neked a hozzávalókat? Tudjuk, hogy hozzávalók nélkül, nem tudtál volna semmit se csinálni! - bökte meg Harry Elizabeth-et.

- Ez igaz! Jó csapat munka volt! - nevetett fel Elizabeth.

Mindannyian elkezdtünk nevetni és ettük a sütit. Nem tudtuk megenni az összeset, mert azért jó sok készült, de legalább marad későbbre is. Sütizés után mindenki elment a szobájába. Én olvastam picit, utána átöltöztem edzős ruhába és elmentünk edzeni kicsit. Bemelegítettünk, utána én elmentem a bokszzsákot ütni,  lőttem pár nyilat, meg súlyzóztam picit. Harry súlyzózott meg húzódzkodott. Elizabeth is lőtt nyíllal, meg ütötte a bokszzsákot.

Amikor végeztünk, átöltöztünk, lefürödtünk, utána Elizabeth áthívott a szobájába minket.

- Azért hívtalak ide titeket, mert mondani szeretnék nektek valamit. Ugye tegnap felmentem a 3. emeletre. A lépcső tetejéig jutottam, de Miss Valery visszaküldött ordibálva. Egy hosszú folyosó vezetett balra és jobbra. Láttam pár ajtót a folyosókon, őrök járkálnak. Védenek valamit.

- Ki kell derítsük mit. - szólaltam meg.

- Ez hogy jött így hirtelen? - kérdezte Harry szemöldökét összevonva.

- Kíváncsi vagyok mi lehet ott...

- Én is. - mondta Elizabeth.

- Én is az vagyok, de lebukhatunk. Elizabeth már lebukott, ha meglát mindhármunkat, abból nem fog kisülni semmi jó... - mondta Harry.

- Igazad van...És ha nem bukunk le? Hátha sikerül...csak egy terv kell.

- Egy terv jó lenne. - egyetértett Elizabeth.

- Rendben, kieszelünk valamit, de ma már nem megyünk oda fel. - egyezett bele Harry.

- Rendben. - egyeztünk bele Elizabeth-el. 

Elköszöntük egymástól és elindultunk lefeküdni, mivel már későre járt. 

Nem tudtam elaludni, folyamatosan agyaltam, hogyan juthatnánk be az egyik ajtón. Holnap mindenképp fel kell mennünk, felmérni a terepet és kiötletelni valamit. Van egy sejtésem mi lehet az ajtók mögött, de majd kiderül jó e a megérzésem. 

Reggel Elizabeth rontott be az ajtón, nagy léptekkel és hangosan szólított a nevemen, hogy kelljek fel. 

- Adam! Ébredj, reggeli! - kiáltotta és lerántottam rólam a takarót.

Nagy nehezen felkeltem, mivel későn aludtam el tegnap és így nagyon fáradt voltam. 

- Oké. - ennyit tudtam kinyögni.

Amikor, kiment a szobából, gyorsan megmostam az arcom és felöltöztem. Letrappoltam a lépcsőn és köszöntem a lent lévőknek, akik már tűkön ülve várták, hogy reggelizhessenek.

- Végre, már azt hittem sosem jössz! - szólalt meg Harry, ahogy leültem mellé.

- De, de csak tegnap későn aludtam el, így fáradt vagyok. 

- Értem...nem tudtál aludni? 

- Nem igazán...folyamatosan agyaltam.

- Min? - csatlakozott be a beszélgetésbe Elizabeth.

- Hogy mi lehet az ajtók mögött és, hogy fogjuk megoldani azt, hogy bejussunk. Arra gondoltam ma felmehetnénk felmérni a terepet.

- Ez egy jó ötlet, de mikor szeretnél menni? Nappal bármikor rajtakaphatnak. - tette fel a kérdést Harry.

Közben meghozták a reggelit, tojásrántottát kaptunk zöldségekkel és kenyérrel. 

- Ez igaz...arra gondoltam este későn kellene menni, de nem tudom mikor bukkanhat fel Miss Valery és, hogy az őrök, hogy védik az ajtókat.

- Nem rossz ötlet...szerintem is menjünk este, hátha nem kapnak rajta. Miss Valery nem szokott felmenni oda este, inkább alszik, hogy pihent legyen. Ámbár nem sok mindent csinál az a banya...- mondta Harry.

- Rendben, és hány órakor menjünk?-kérdezte Elizabeth. - Egyetértek Harry-vel, az a banya nem fog este fent lenni, neki kell a "szépítő" alvás. 

- Akkor oké, reméljük tényleg így lesz. Szerintem éjfél után kéne menni...mondjuk 1 óra? - kérdeztem.

- Rendben. - egyeztek bele.

Megettük a reggelit és kimentünk az udvarra. Leültünk a kint lévő padok egyikére. A nap szépen sütött, de nem illett a hangulatomhoz. Stelláról semmit nem tudunk, azon kívül, hogy még szerencsére nem halt meg. Lehet éppen nagyon szenved, és orvosra van szüksége. Nagyon aggódom...

Elizabeth szakított ki a gondolatmenetemből.

- Adam, mi a baj? - kérdezte aggódva.

- Stellán gondolkozom. - feleltem lenézve a fűre.

- Oh, értem. Én is szoktam, de szurkolok neki, és remélem minél hamarabb visszatér közénk. - mondta őszintén Elizabeth.

- Én is így vagyok vele. - nézett rám Harry.

- Ha esetleg visszatér, egyikünknek menni kell, - tettem hozzá, még mindig előremeredve.

- Ez igaz...de most egyenlőre egy dologra koncentráljuk, arra, hogy hogy legyen az éjszaka.

- Rendben. Hol találkozzunk? - kérdeztem rájuk nézve.

- Hm...egykor kiállok az ajtóm elé, gyertek oda. - válaszolta Elizabeth.

- Rendben. - válaszoltuk egyszerre Harry-vel.

- Hozhatok egy zseblámpát, amivel tudunk világítani a sötétben. - ajánlotta fel Harry.

- Ez jó ötlet. Így nem fogunk mindennek nekimenni. - kuncogott Elizabeth.

Nem akartam mondani, hogy bárki megláthat, hogy ott világítunk, de beláttam, máshogy nem tudnánk kiigazodni. 

Elérkezett az idő, 00:58-kor már ott álltam Elizabeth ajtaja előtt. Harry is megérkezett 1 perccel később és még egy perccel később már hárman álltunk a folyosón. Halkan köszöntük egymásnak és Elizabeth mondta kövessük őt. Halk léptekkel haladtunk fel a lépcsőn, nem kellett a zseblámpa, eleget láttunk ahhoz, hogy feltudjunk lépkedni a lépcsőfokokon. Szemünk már megszokta a sötétséget, így könnyebben ment. Felértünk a 3. emeletre és a lépcső alján megálltunk. Sötétség volt a folyosókon, lassan lopakodva lépkedtünk fel a lépcsőn. A lépcső tetején megálltunk és körbenéztünk. A jobb oldali folyóson két ajtó volt és a bal oldali folyosón is. Minden ajtó mellett volt egy őr. Nagyszerű. Hogy fogunk mi bejutni oda? Az őrök nem vettek észre még minket, így, ahogy figyelmesen körbenéztünk, egymásra néztünk, bólintottunk egyet egymásnak és elindultunk lefelé lassan, zajmentesen a lépcsőn. Kamerák nem voltak felszerelve a falra, így nem bukhatunk le, hogy mi ott jártunk. 

Ahogy leértünk az utolsó lépcsőn, Elizabeth szobája felé vettük az irányt és leültünk az ágyra. Elizabeth bezárta az ajtót a biztonság kedvéért. 

- Szóval azt tudjuk, hogy van két folyosó és van összesen négy ajtó, amihez fejenként egy őr társul. - kezdett bele Harry. 

- És hogy nincsenek kamerák a falon. - tettem hozzá.

- Ez a szerencse. - szólalt meg Elizabeth.

- Valahogy el kéne terelni az örök figyelmét és besurranni az ajtón... - kezdtem ötletelni.

- És ha az ajtók mögött emberek vannak, akik nem akarnának ott látni minket? - tett fel egy okos kérdést Harry,

- Erre nem is gondoltam. - válaszolt Elizabeth.

- Erre én sem...nehéz dolgunk lesz az biztos. - sóhajtottam egyet.

Egy dolog biztos, több információra van szükségünk... van is egy ötletem honnan szerezhetnénk. 

A megpróbáltatás: 14.rész

~Stella szemszöge

Már teljesen sötét lett. A szörny loholt utánam, én meg teljes erőmből futottam előre. Nem láttam semmit, de muszáj futnom. A sebeim elkezdtek fájni, a kötések, átvéreztek. Gyorsan felvettem egy nehéz követ a földről és a szörny lábához dobtam. Felszisszent, biztos fájt neki, de nem adta fel. Már kicsit lehagytam, de nem álltam meg. Mivel nem láttam, előttem csak sötétség volt beleütköztem egy falba. Zsákutca, gyönyörű. Felvettem még egy nehéz követ a földről és vártam, hogy utolérjen. Megállt előttem, kis távolság volt köztünk, a szeme vörösen izzott. Nagy lendülettel neki dobtam a követ, a mellkasát céloztam. Ismét felszisszent, de annyira nem fájt neki. Feldühítettem. Elővettem a kardom és vártam, hogy támadjon. Nem is kellett neki sok idő, felém rohant. Nagy lendülettel jött, így inkább úgy döntöttem kikerülöm. Sikerült is, és a falba rohant. A falba egy nagy lyuka vésett. Van további út! Visszafele kezdtem el futni, a lyuk menedéket biztosíthat. Ismét loholt utánam. Megérkeztem a lyukhoz és bemásztam, a szörny megérkezett a terembe és megállt. Nem tudta hol vagyok. Körbenézett, keresett engem, de nem látott meg. Körbejárta a helységet és továbbállt. Nem ment vissza oda, ahol betörte a falat, hanem egy másik úton távozott. Kimásztam a kis lyukból és megbizonyosodtam róla, hogy nem-e jön vissza. Én visszamentem betört falhoz. Persze nem volt annyi ereje, hogy kidöntse az egész falat, de nagy lyukat tört belé és az nekem épp elég, ahhoz, hogy átmásszak rajta. Így is tettem. Leültem, a hátamat a falhoz döntöttem és kicseréltem a kötéseket. Nem mostanában fognak meggyógyulni, de már jobban néznék ki, mint akkor. Még mindig fáj, de ki kell bírni. Úgy gondoltam most kicsit nyugtom lehet, így úgy döntöttem eszek. Elővettem egy konzervet és a konzervnyitóval kinyitottam. Babfőzelék, az annyira nem rossz. Elővettem kis kenyeret is. Csíptem egy kis kenyérfalatotokat, mártogatni kezdtem a babfőzelékbe és így ettem tovább. Nem volt rossz íze, megvagyok elégedve. Jóllaktam, ittam kis vizet is. Elfáradtam. A szemeim akaratom ellenére is lehunyódtak.

~Adam szemszöge

Bevezették a reggeli ébresztőt, erre is keltem. Minden nap pontban 7:00-kor ébresztenek minket. Ezután fel kell öltözni és le kell menni reggelizni. Így is tettem. Mindig kikészítik a szekrényre mit vegyünk fel, mindannyian egyforma ruhát kapunk. Ezzel is tudatosítják, hogy mi vagyunk a "játékosok". Most egy szürke pólót kaptunk egy fekete nadrággal meg egy szürkés sportcipővel. Gyorsan felöltöztem és lementem reggelizni. A többiek már lenn voltak, engem vártak. Csak akkor kezdhetünk enni, ha már mindenki lejött és helyet foglalt harangszó után. Jó reggelt-et kívántam mindenkinek és a elkezdtünk enni a szendvicseket. Csend. Egyszer csak Elizabeth törte meg a csendet.

- Figyeljetek, szerintetek Stella túlélni? Már egy ideje ott van, izgulok érte.

- Stella erős lány, szerintem ki fog jutni.- válaszoltam.
- Remélem.
- Arra is kíváncsi lennék ki megy be következőleg. - szállt be a beszélgetésbe Harry.
- Én is. - tette hozzá Elizabeth.
- Igazából még arra is kíváncsi lennék, vajon ha Sella ki jut, akkor visszajön ide a házba vagy haza mehet? - tettem fel a kérdést.
- Ez egy jó kérdés, de nem tudom. - válaszolta Elizabeth.
Megettük a reggelit és mindenki ment amerre akart. Én gondoltam kicsit kimegyek a levegőre. A levegő picit hűvös volt, de nem volt olyan nagy hideg. Volt időm elgondolkozni. Stella már napok óta ott van a labirintusban. Remélem kibírja és túléli. Amennyit megismertem belőle, tudom, hogy erős lány. Szerintem egy jó barátság is kialakulhat köztünk és a többiekkel. Örülnék neki. Stellának nehezebb élete van mint nekem, de teljes mértékben megértem őt. A családom nem vált szét van egy kutyám is, de azért még sincs nagyon jó sorom. Vannak barátaim, de úgy érzem nem igaz barátok. Stellát nem akartam az én életemmel terhelni, ezért nem meséltem el neki mindent. Csak a családomról beszéltem neki. Régebben nagyon sokat szívattak az osztálytársaim. Én nem vagyok erős, nagy fiú. Mindig is is igyekeztem jó jegyeket szerezni, jó tanuló lenni. Azért én is edzettem, készültem, a labirintusra. Mindig is jó gyerek voltam, szüleimnek is igyekeztem megfelelni, és segíteni nekik amiben csak tudtam, és mindig is vágytam egy igaz barátra/barátokra.
Még kicsit sétáltam és úgy gondoltam elmegyek kicsit edzeni. Átöltöztem és mentem is. Harry-t találtam a bokszzsákoknál. Odamentem hozzá.
- Szia Harry!
- Hello!
- Egy kis edzés? - kérdeztem.
- Igen. - válaszolta.
Elkezdtem ütni a mellette lévő bokszzsákot. Kiadtam magamból minden stresszt.
- Látom dühös vagy. - szólalt meg kis idő után.
- Kicsit. Így adom ki a stresszt.
- Én is így szoktam.
Kicsit még ütögettük a bokszzsákot, én elmentem csináltam pár felülést, addig Harry súlyzózott. Kis idő múlva végeztem és odamentem hozzá.
- Mesélj kicsit magadról.
- Oké...- kicsit elgondolkozott. - Hát, sosem voltam nagyszájú, mindig csöndesebb fiú voltam.
- Igen, tényleg kicsit csöndes vagy, de ez nem baj szerintem.
- Mindig is arra edzettem, készültem, hogy ha be kell menjek a labirintusba, visszatudjak jönni. Remélem sikerülni fog, és remélem Stellának is.
- Reméljük...amúgy Stellával úgy láttam nem sokat beszélgettél, sőt szinte semmit.
- Hát igen, lehet beszélgetnem kellett volna vele. Kereste a társaságom, de mindig elmentem. Bűntudatom is van emiatt.
- Nem baj, reméljük lesz még lehetőséged beszélgetned vele.
- Remélem.
- Amúgy, mit gondolsz Elizabeth-ről?
- Kedves, beszédes lánynak tartom.
- Igen, szerintem is az vagyok. - jelent meg kuncogva Eilzabeth.
- Amúgy rólam beszélgetettek?
- Csak megkérdeztem Harry-t mit gondol rólad, ennyi.- válaszoltam.
- Oksi. - mosolyodott el.
Mindenki edzett még egy kicsit és felmentünk a szobánkba. Én egy kalandregényt olvastam és utána kicsit elnyomott az álom.
Hangos harangszóra ébredtem, le kell menjek. Lementem a villanyok égtek, ez azt jelenti, hogy este van. Jól elaludtam. Elizabeth és Harry már az asztalnál ültek, csendben. Helyet foglaltam én is, jó étvágyat kívántunk egymásnak és elkezdtük enni a rizseshúst. Már nagyon éhes voltam!
Elizabeth nagyon magába zárkózódott volt. Ez furcsa.
- Elizabeth, kérlek ideadnád a sót? - kérdezte tőle Harry.
Elizabeth mintha meg se hallotta volna.
- Föld hívja Elizabethet!
- Mivan?!
- Mi a baj? Kértem add oda a sót, de mintha meg sem hallottad volna...
- Jól van. Nesze. - adta oda a sót Elizabeth dühösen.
- Mos meg mi a bajod?! - háborodott fel Harry.
- Semmi. Hagyjál.
- Nem hagylak! Miért vagy ilyen feszült?!
- Miss Valery...
- Igen? Mi van vele?
- Felmentem a 3. emeletre...
- De oda nem szabad menni! - kiáltott rá Harry.
- Csak kíváncsiskodtam, de Miss Valery észrevett és leüvöltött rendesen. Úgy utálom azt a...
- Hidd el én is kíváncsi vagyok mi van ott fönt, de nem megyek oda mert Miss Valery  azt mondta tilos oda mennünk!
- Tudom, de...
- Nincs de! Még a végén mindannyiunkra büntetést szab ki emiatt! Vagy még hamarabb beküld a labirintusba!
- De csak egyedül voltam ott! Miért vonna bele titeket is?!
- Mert...
- Meg amúgy is mindannyian bemegyünk a labirintusba, ha akarjuk ha nem! Nincs visszaút!
- Tudom!...
- Ahjj, így is elég ideg vagyok, meg még te is osztod az észt!
- Inkább nyugodj le! Én csak figyelmeztettelek, hogy vigyázz!
- Nyugodjak le?! Te is itt ordítozol!
- Na jó, nem vitatkozok veled többet!
- Jó, ne is tedd!! - Elizabeth felállt és dühöngve elment.
- Elment az étvágyam. Szevassz! - Harry is felállt és így köszönt el tőlem.
Nem tudtam e veszekedésbe beleszólni, nem is akartam. Harry-t sohase láttam ilyennek, amióta együtt "lakunk".
Megettem a vacsorát és gondoltam elmegyek Elizabeth-hez. A szobája az én szobámmal volt szembe, bekopogtam.
- Ki az?
- Adam vagyok. - kinyitotta az ajtót. Leültem az ágyra mellé.
- Kicsit túlreagáltam, igaz?
- Nem hiszem, te is dühös voltál ő is, meg ez az egész stressz így jött ki...holnapra megnyugszotok.
- Lehet igazad van. Kicsit szégyellem magam. Nem kellett volna kíváncsiskodnom, lehet tényleg bajt hozok a fejünkre...Ha Harry nem vágja ezt a fejemhez, nem is jutna eszembe a következménye...
- Most már gondolj erre is! Bármi megtörténhet...
- Igen..., amúgy szerinted mi lehet ott fenn?
- Igazából nem tudom...de nagyon védi Miss Valery...majd egyszer kiderítjük.
- Jó. - elmosolyodott.
- Na, én megyek beszélek Harry-vel is. Jó éjszakát!
- Rendben, jó éjt!
Kimentem az ajtón és Harry szobájához vettem az irányt. Bekopogtam, ki is nyitotta az ajtót.
- Szia, hát te?
- Hello, jöttem kicsit beszélgetni.
- Gyere beljebb. - leültem az ágyra mellé, mint Elizabeth-nél.
- Beszéltél Elizabeth-tel? - kérdezte,
- Igen, nagyon megbánta...
- Szegényt jól leordítottam, csak tudod nagy a stressz...
- Tudom, tudom. Nem baj, holnapra kibékültök.
- Igen, én is erre gondoltam. 
Látszott rajta, hogy megbánta, de szomorúnak tűnt...nemcsak emiatt...
- Amúgy, mi a baj? Olyan szomorúnak tűnsz...ámbár hülye kérdés, ez a labirintusos dolog...
- Igen...Amúgy, csak elvagyok keseredve és dühös is vagyok Ha nem lenne ez az egész, akkor rendes életet élhetnénk...- elbicsaklott a hangja, nem tud olyan erős lenni, mint ahogy mutatja magát. Egy könnyt láttam a szeme sarkában.
- Nézd, most meg itt pityergek...szánalmas vagyok...
- Semmi baj...nem vagy szánalmas!
Próbáltam felvidítani, ahogy csak tudtam, de nem sok sikerrel. Úgy döntöttem magára hagyom, aludjon egyet, az jót fog tenni neki. Elköszöntem tőle és a szobámba vettem az irányt. Előkészítettem mindent a fürdésre és bementem a fürdőszobába. Letusoltam, fogat mostam és lefeküdtem az ágyra, de nem tudtam elaludni. Harry keménynek próbálja mutatni magát, de most elérzékenyült. Nem szabad elgyengülnie, most nem! Engem is megvisel ez az egész helyzet, de megoldjuk valahogy. Holnap kitalálok valami programot, hátha az felvidítja és persze Elizabeth is csatlakozhat hozzánk. Érzem egyre közelebb kerülök hozzájuk. Remélem mindannyian és Stellával együtt élve jutunk vissza haza. Remélem ez sikerülni fog...

A megpróbáltatás: 13.rész

Azon gondolkoztam vajon a konzerveket hogyan tudom majd kinyitni? Konzervnyitó kellene, vagy valami erős, hegyes dolog. Felálltam a földről és tovább mentem. Igyekeztem úgy menni, hogy még vissza tudjak a kamrához jönni. Mentem egyenesen előre, de zsákutcába érkeztem. Egy nagy fal zárta el az utamat. Tapogattam a falon hátha van valamilyen gomb ami kinyit valami kis átjárót vagy bármi mást, de nem találtam. Leguggoltam és fal alján is körülnéztem. Megláttam a fal közepén alul egy félkör alakot. Megérintettem és befelé hajlott. Egy átjáró! Bemásztam és kúsztam tovább. Egy kis alagút volt és piszkos. De ezzel most nem foglalkozom, az a lényeg, hogy találtam egy átjárót. A kis alagút végén, ugyanúgy megláttam a félkört. Felhajlítottam és kimásztam. Egy nagy térbe léptem. Nem olyan volt mint a többi út, olyan volt mint egy hatalmas szoba, persze berendezés nélkül. A gyertyák világítottak, de kicsit homály volt. A tér közepén volt egy kis asztalka. Odamentem, szemügyre vettem. Egy kis üvegben volt egy konzervnyitó. Csak úgy tudom kivenni, ha az üveget összetöröm, de az nagy zajt csap és ide vonzza a szörnyet. Hirtelen nagy morgásra lettem figyelmes. Egyre közelibb lépteket hallottam. Gyorsan visszafutottam a kis alagútba és ott hagytam a üvegbe zárt konzervnyitót. A átjáróval szemben, vagyis felem szembe volt egy út, onnan jött a szörny.. Kicsit szemügyre vettem. Nagy teste van és szőrős, feje megnyúlt, nagyon hegyes fogai és hegyes karmai vannak. Lábai izmosak, de karjai vékonyabbak. A homályban néha a szemei vörösen világítottak. Megnézte az üvegbe zárt konzervnyitót ott van-e. Biztos őrzi! Tudja, hogy eljövök érte, mert szükségem van rá.

Megvártam míg a szörny elsétál. Utána előmásztam és körbenéztem. Odamentem a konzervnyitóhoz. Csendben, hogy lehetne széttörni?-Sehogy. Megnéztem az utat ahonnan jött, hogy ott van-e vagy a közelben, de semmi. Füleltem nagyon, de nem halottam, hogy jönne vagy morogna. Visszamentem az üveghez felvettem és ledobtam a földre, jobbat nem tudtam kitalálni hirtelen. Elég hangos volt. Gyorsan felvettem a konzervnyitót és visszamásztam a lyukba. Hallottam, hogy fut és kicsit kikukucskáltam. Az asztalt nézte és a törött üvegdarabokat. Lehajolt, jobban szemügyre vette.Én gyorsan kimásztam és elfutottam egyenesen, mivel csak egy út volt és ha megvárom míg visszamegy nem tudni mikor biztonságos, csak lehet utána mennék és ha visszafordulna akkor nem lenne túl jó. Egyből meghallott engem és utánameredt. Futottam, ahogy csak bírtam. Hirtelen feltámadt a szél, hűvösödött a levegő. A falon a gyertyák lángját kezdte elfújni a szél, sötétedett. Ennek nem lesz jó vége...

A megpróbáltatás: 12.rész

Ahogy mentem előrébb a levegő tisztább lett, így a köhögésem is megszűnt. Az út balra kanyarodott és piros fényt láttam kiszűrődni onnan. Befordultam balra és a szemem elé tárult egy újabb akadály. Kis piros csíkok keresztezték utamat. Ezek a piros fények, amit lézerhez tudnék hasonlítani, a falon rögzített apró piros pöttyökből jöttek ki. Mind a két falon ugyanannyi apró kis piros pötty volt. Ezen az akadályon csak egyféle módon juthatok át. Kúsznom, másznom kell. Szerintem hasonló ez mint a filmekben, ha hozzáérsz egy lézer csíkhoz, akkor baj lehet. Az első lézercsíkot átléptem és már rögtön hajolnom kellett lefelé, mert már fölöttem is volt egy. Lassan, óvatosan mozogtam, de beljebb már egyre sűrűsödtek. Hiába próbáltam óvatosan mozogni, de már annyira sűrűn voltak, hogy nem tudtam, úgy átjutni, hogy ne érjek egyhez se. A jobb karom véletlenül hozzáért egy lézercsíkhoz, de nem fájt meg semmi, de hirtelen a nyakamba ömlött egy csomó egér. A fejemen ki tudja mennyi mászkálhatott hirtelen, de elkezdtem lesöpörni, de akkor kapcsoltam, hogy már pár lézerhez hozzáértem. Idegességembe felálltam és átszaladtam az egész lézer tengeren. Nem érdekelt mennyi minden fog rám hullani, gyorsan átfutottam. Megálltam amikor a végéhez értem és hátrafordultam. Mögöttem mindenféle bogár mászkált, gondoltam ez mind rám esett volna, ha ott maradok. Egy csomó döglött halat is láttam, de inkább már nem is bámészkodtam tovább. Mentem tovább kereszteződésekhez is értem és mindig egyenesen mentem. Sétáltam és sétáltam, nem történt semmi. Kicsit megálltam, nekidőltem a falnak és inni akartam volna, már elő is vettem az üveget, amikor hirtelen kinyílt egy titkos lejárat előttem a földön. A vizet visszaraktam a tatyókámba és elindultam a járat felé. Egy körlépcső vezetett le, a rejtett helyre. Gondoltam lemegyek, és így is tettem. A falakon ismét gyertyák világítottak, egy egész csoda volt előttem.Polcokon sok vizet és sok-sok ételt láttam. Ez egy éléskamra. Nagyon megőrültem, egyből oda is mentem az egyik polchoz és gyorsan levettem annyi konzervet amennyi a fele tatyókámat megtöltötte. Vettem le kenyeret, és pár palack vizet a polcról és raktam is be a táskámba. Kerestem valami kötszert és kötözőanyagokat, hátha van itt. Nagy kő esett le a szívemről, amikor megtaláltam kicsit hátrébb egy polcon. Nagyon nyújtózkodnom kellett, hogy elérjem őket, mivel magasabban voltak, de szerencsére elértem. Meghallottam egy pittyegő hangot és ezt a hangot követte egy ugyanilyen másik is. Gyorsan szaladtam a kijárathoz és mentem fel a lépcsőn. Hirtelen a lépcsőfokok amiket elhagytam eltűntek. Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam föl a maradék lépcsőfokokon. Ahogy felértem, már el is tűnt a lejárat. Vajon visszatudok még oda jutni?- gondolkodtam.A falon ezt láttam meg 00:00 és piros fénnyel világított. Egyből belémnyílalt a gondolat, hogy csak meghatározott időt lehettem lent. Sajnos nem figyeltem, mennyi időt lehettem lent, így nem tudom mennyi időt számolhatott vissza. Közelebbről is megvizsgáltam és egy kapcsoló nyitotta ki a lejáratot. Nem lehetett sehogyan észrevenni, úgy beleolvadt a környezetbe, a falba. A 00:00 felirat a kapcsoló mellett volt. Még pár másodpercet világított és utána eltűnt. Kivettem a kötszert és egy kötözőanyagot a tatyómból és kicseréltem a kötést. Kicsit leültem, elővettem egy vizes palackot és ittam belőle pár kortyot. Mindenképp úgy kell tovább menjek, hogy ide visszatudjak még jutni, mert reménykedem, hogy újra ki lehet majd nyitni a lejáratot.

A megpróbáltatás: 11.rész

Körülbelül egy órát ülhettem a földön a gyertyák társaságában és már azért száradtam valamennyit. A gyertyákat visszatettem a falra és úgy gondoltam elindulok, hiszen nem akarok nagyon sokat időzni egy helyen.Vettem egy nagy lélegzetvételt és elindultam tovább. Pár perccel később egy kereszteződéshez értem. Jobbra vagy balra lehetett menni, és mind a két útból köd szállt ki. Elindultam jobbra. Kis idő múlva  a köd felszállt. Egy szakadékhoz, vagy mihez értem, amiben víz volt és láttam, hogy valami lények, valószínűleg halak úszkálnak benne. A szakadék felett körgyűrűk voltak. Kikövetkeztettem, hogy nekem a kezeim segítségével kell átjussak. A karomon a seb még mindig fájt, de muszáj volt haladnom. Megkapaszkodtam az előttem levő körgyűrűbe és elengedtem a talajt. Reménykedtem a legjobbakban. A bal kezemmel megkapaszkodtam a következő körgyűrűbe és utána a jobbal is. Így mentem szépen, lassan végig. Alattam a vízben folyamatosan úszkáltak azok a valamik, féltem, hogy leesem. Egy rossz mozdulat és vége, ha leesek nem tudok kijutni onnan, és ha azok a valamik ragadozók akkor megesznek...Már nagyon izzadt a kezem, féltem, hogy lecsúszok. Már az utolsó körgyűrűnél tartottam és már láttam a talajt előttem. A lábaimat ráhelyeztem a talajra és utána elengedtem a körgyűrűt is. Nagyon megkönnyebbültem, hogy nem estem le. Az utam kacskaringósra váltott, és valami dübörgést halottam. Megremegett a föld. Földrengés?-tettem fel a kérdést magamban. Hirtelen mögöttem a fal omlani kezdett. Gyorsan futottam előre, ahogy csak bírtam. Ebben a pár percben, nem foglalkoztam a sebeim fájdalmával csak futottam előre. Néhányszor annyira megremegett a föld, hogy elestem, de nem sérültem meg. Nagy zajra lettem figyelmes, megálltam és hátrafordultam. Mögöttem pár méterre beomlott a fal. Nincs visszaút, ezen az útvonalon biztos nem. A levegőben sok volt a por, így elkezdtem köhögni. Gyorsabb léptekkel mentem előre, hogy elérjem a tisztább levegőt. Még mennyi megpróbáltatás várhat? Már annyiszor majdnem elérték, hogy meghaljak, de ezt nem engedem. Most is azok a kövek, a fal is rámdőlhetett volna. A kőrgyűrűknél is meghalhattam volna, vagy a jégpályánál. És a legfontosabb kérdés, mikor lesz vége ennek a labirintusnak? Nem tudom hány napja lehetek már itt. És mi van ha kijutok? Nem lesz már a régi az életem...és Mia elvileg meghalt, de én ebbe nem hiszek. Nem fogok úgy tenni, mintha mi se lett volna, nem játszadozhatnak velünk, kiderítem miért kell ez a labirintus. Mert ezt az orrunkra nem kötötték, csak egy nap bejelentették, hogy meg lett építve ez a labirintus és embereket fognak kiválasztani, hogy bemenjenek és jussanak ki, vagy haljanak meg...

A megpróbáltatás: 10.rész

Lassan lépkedtem előre és a hőmérséklet kezdett lecsökkenni. Nagyon hűvös lett és láttam mintha a talaj jegesedne alattam. Nagyot ámultam, amikor megláttam az előttem lévő "jégpályát". Elgondolkodtam rajtam hogy vajon, hogy jutok át ezen? Vizsgáltam a falat, hátha találok dudorokat, amik segíthetnek nekem. Szerencsére volt pár dudorodás a jobb oldali falon. Megvizsgáltam a jeget is mennyire vékony. Rossz hírt kellett közölnöm magammal, mivel nem volt nagyon vastag. Óvatosan ráléptem a bal lábammal a jégre és megkapaszkodtam az egyik dudorodásba. A jég még nem repedt be, ezek szerint elbír. A másik lábammal is ráléptem a jégre és próbáltam folyamatosan lépkedni. Nagyon fáztam, de minél hamarabb el kell jussak a jégpálya végére. Az egyik dudorodás messzebb volt, vagyis nem értem el. Elengedtem azt a dudort amit éppen fogtam és megpróbáltam előre lépni a messzebb lévő dudorodáshoz, de nem sok sikerrel valósítottam meg ezt. A bal lábamon elcsúsztam és a hátamra estem. A jég körülöttem elkezdett repedezni, így amilyen gyorsan csak tudtam felkeltem és lépkedtem tovább. Már eléggé messze értem a repedéstől és a bal oldali falon megpillantottam egy kis zárat, egyből eszembe jutott a kulcs. Lassan, óvatosan oda lépkedtem, de mögöttem a jég elkezdett repedezni és valahol be is repedt. Gyorsan kivettem a zsebemből a kulcsot és próbáltam beletalálni a zárba, mivel nagyon remegett a kezem, a repedezés nemsokára elér engem is. Végre beletaláltam a zárba és kinyitottam egy széfet. Benne étel és egy palack víz volt. Gyorsan belepakoltam a tatyókámba. A repedezés elért engem is, ezért kénytelen voltam futni. De a repedezés gyorsabb volt mint én, berepedt alattam a jég és félig beleestem a jéghideg vízbe. Az előttem megmaradt jégbe kapaszkodtam és felhúztam magam. Lassan a megmaradt jégen négykézláb másztam és elértem egy kanyarodásig. Jég előttem már nem volt, de nagyon fáztam. Lekuporodtam a sarokba gondolván így nem fázok annyira. A végtagjaimat úgy éreztem mintha lefagytak volna. Kis idő után elvánszorogtam tovább az útvonalon, remélve a jégtől messze melegebb lesz és messzebb és ismét leültem a földre. Szerencsém volt, hogy a vízben nem voltak ragadozó halak, különben meghaltam volna. Így is borzalmas a fázás de túl kell élni. Nem tudom mennyi ideje ültem a földön, de a fejem iszonyatosan fájni kezdett. Eszembe jutott az éhségem, ezért elkezdtem enni a szétázott szendvicset. Még mindig jobb mint a semmi. Az étel elfogyasztása után nagy nehezen felálltam és indultam tovább. Reménykedtem benne, hogy találkozok gyertyákkal, amik meleget adnak, de egy ideig nem láttam gyertyákat. Még mindig nagyon fáztam, nem éreztem jól magam. A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy a földön vagyok és szédülök. Mindenem vizes volt, nagyon fáztam. A távolban megláttam valami fényt, elkezdtem odavánszorogni érte. Ahogy egyre közelebb értem, egyre világosabb lett és melegebb is. A falon gyertyák sorakoztak, le is vettem egyet és a kezembe tartottam. Nekidőltem a falnak és éreztem, hogy "kiolvadok", jobban lettem. Még párat levettem a falról, körém tettem őket és leültem a földre, gondoltam, így talán elkezdek száradni. Órák kérdése. Kibontottam a hajam, hogy könnyebben száradjon. Igaz a gyertyák sok meleget nem adnak, de sokkal jobb mint a semmi. Elelmélkedtem azon, hogy vajon mennyi van még hátra? Mennyi próbát kell még kiálljak? Elgondolkodtam azon is vajon, a szörnnyel kell majd harcolnom? Ki tudja hol van most, sok út vezet egy helyre, mivel ez egy labirintus. Bármikor rámtörhet, elvileg. De azt már tudom, hogy nem tud kötelet mászni és nekem ez nagy segítséget jelent. Idáig a fegyvert csak egyszer használtam, akkor amikor az indákat kellett vagdosni, de úgy érzem nekem még nagy segítségemre lesz a kard a szörnnyel szemben...

A megpróbáltatás: 9.rész

Nagy léptekkel kezdtem visszafelé futni és a fegyveremet markoltam erősen közben. A sebeim nagyon fájtak, de muszáj volt megmenekülnöm. Halottam, hogy utánam fut, de nem fordultam meg. Egyenesen vissza a kötelekhez vettem az irányt, tovább már úgy se bírtam volna futni. Felmásztam az egyik kötélen, minél magasabbra. A szörny nem mászott utánam, de nem volt buta. Megállt és várt, várta, hogy mikor mászok le. Mivel szinte homály volt, nem nagyon láttam, hogy néz ki, de annál inkább hallottam. Egy nagy termetű légy lehet és mély hangja van. Többet nem tudtam megállapítani. Már a kezeim is fájni kezdtek a kapaszkodástól, soha nem megy el?- gondoltam. Nem bírtam már sokáig kapaszkodni, ezért arra jutottam, hogy elmenekülök. A szörny a fal mellett állt, oldalt. Talán elmenekülhetnék, egyenesen vissza. Azt pontosan nem láttam, hogy néz-e engem, de kockáztatni kell, így lassan lejöttem a kötélről és elsprinteltem előre. A szörny futott utánam. A homály kezdett feloszlani, így tisztábban láttam, de nem akartam megfordulni. Előttem a fal elkezdett leereszkedni, ezt már kezdtem megszokni. Gyorsan átmentem alatta és szerencsére a szörny nem tudott átjutni, megmenekültem. A falon gyertyák világítottak, megnyugtatott. Leültem a földre, nekidőltem a falnak és lepihentem. Mivel nagyon elfáradtam, elaludtam.Álmomban visszatértem, anyuhoz és a barátaimhoz. Reggel, mint minden nap elindultam a suliba és legjobb barátom Mia ott várt az iskola kapujában. Egy öleléssel üdvözölt és mindig együtt léptünk be az iskolába, és az osztályterembe. Imádtam mindig az osztály közösségben lenni. Mindenkivel jóba voltam és egy hullámhosszon voltam. Közösen nevettünk és beszélgettünk, sohasem volt olyan, hogy külön-külön kupacokba gyűltünk mint más osztályokban. Amikor vége volt a tanításnak elindultunk ebédelni a menzára és Mia-val együtt mentünk haza, mivel közel laktunk egymáshoz. Anyunak délutánonként segítettem sütni, finom sütiket,amiket másnap vittem az osztálynak,aminek nagyon örültek. De persze sokat edzettem a suliban, nem volt kötelező mindenkinek menni, de én és még az osztály-kivéve Mia-t-mindig mentünk. Álmomban egy teljesen hétköznapi napba cseppentem és nagyon jó volt egy napot visszaálmodni, még abban a tudatban is, hogy érzem nem lesz minden a régi,még ha esetleg visszatérek is. Dörömbölésre keltem fel. A szörny ütötte a falat ami leereszkedett, persze nem sok sikerrel tudta áttörni. Felkeltem a földről, közben megvizsgáltam a sebeimet. Kicseréltem a kötést és szerencsémre már azért jobban néztek ki, de azért még mindig rondák voltak. Még ugyanúgy fájtak mint előző nap. Kezembe vettem a kardot és elindultam tovább. Kezdtem éhes lenni és semmi ennivalóm nincs, egyedül még az az egy palack vizem van meg és félig van még vízzel. Belekortyoltam egyet és visszatettem a kis tasakba. Egy nagy fal elzárta az utamat. Körülnéztem, de semmi más utat nem találtam. A falon voltak kidudorodások, gondoltam akkor másznom kell. A legalsó dudorodásra rátettem a lábam és a kezemmel is megfogtam egy dudorodást fentebb. Fentebb-fentebb másztam sikeresen, de a sebeim iszonyatosan fájtak. Közben észrevettem, hogy apró vörös hangyák másznak fel a falra. Egy pár rám is mászott, de gyorsan lesöpörtem magamról. Ezek a kishangyák ha rád másznak csípnek és az nagyon kellemetlen. Végül felértem a fal tetejére, átmásztam a fal felett és a túloldalon lévő kötél segítségével lejöttem. A hasam már nagyon korgott és a fejem is elkezdett fájni, de nem tudtam mit tenni, nincs ennivaló. A falnál észrevettem egy kulcsot, ami fel volt oda akasztva. Levettem és megvizsgáltam. Egy ezüstös kulcs volt, de hogy mit nyit, az jó kérdés. Remélem ez a kulcs egy olyan ládát vagy bármi olyan nyit, amiben étel van. Már nagyon éhes vagyok és ha hosszabb időn át nem eszek akkor nagy baj lesz...